Rabovay Júlia: Igenis létezik spirituális bántalmazás

Rabovay Júlia azt mondja, amikor huszonkétévesen otthagyta a gyülekezetét, tudta, ez élete legnagyobb döntése, de nem akart azzal a fajta hittel élni, amit ott kapott. Pedagógusként tudja, hogy amire kondicionáljuk a gyerekeket, az a részük lesz. Nem tudja megfogalmazni, de nála a tanítások úgy adódtak össze, hogy hatalmas szégyenérzettel élte az életét. Az interjú után sokan megkeresték, akik felekezettől függetlenül hasonló mardosó szégyenérzettel és önmaguk elutasításával élnek. Amikor elment, összedőlt a világa, mert megszűnt annak a tudásnak a kizárólagossága, amit ott kapott. Addigi életében minden kérdésére előre le voltak fektetve a válaszok, nem lehettek saját tapasztalásai, hiszen azokról más döntötte el, hogy Istentől vagy az ördögtől valók-e.

Emlékszik, amikor kisgyermekként bibliai énekeket hallgattak a gyülekezetben, amelyek zömmel arról szólnak, mennyit kínozták Jézust az emberek bűneiért. Első tudatos emléke nyolcéves kora körül, hogy amiatt zokog, hogy mit tettek Jézussal miatta.

Ugyan korábban is sokszor megkérdőjelezte a tanításokat, de felnőttként úgy érezte, egy nappal sem bírja tovább. Amikor a gyülekezeti közösségen belül kiderült, hogy neki voltak szexuális együttlétei, határozottan kérték, hogy térjen meg, mert a házasság előtti együttlét tiltott volt. Visszatekintve nem az bántja, hogy ez volt a véleményük, hanem hogy a saját megélése nem számított. Ő tisztának élte meg a boldogságát, de ott ült vele szemben valaki, aki azt mondta, ez egy ördögi élmény volt. Ez az egyedüli, egyetemes igazságnak tartott gondolkodásmód az, amely sok mindenben összeütközést keltett benne.

Zenészként sok olyan emberrel találkozott, akinek nem volt köze semelyik valláshoz, de sok olyannal is, akinek nagyon mély hite volt, de más, mint az övé. Azt látta, hogy lehet olyan hittel is élni, ami nem okoz szorongást, bűntudatot.

Később, életvezetési elakadásait vizsgálva minden, a pszichológusok által leírt jelzőt azonosított magán, rájött, hogy vallási neurózissal küzd. A szakirodalomban olyan meghatározásokat találhatunk erre, mint például az állandó bűntudat, szégyenérzet, mazochizmus, szexuális zavarok, kapcsolatok leépítése, önértékelési zavarok.  

A legtöbb támadás, ami az interjú kapcsán érte, hogy nem veszi figyelembe, hogy a legtöbb embernek segít a hit, és hogy a jó dolgokról nem beszélt. Rabovay Júlia szerint ezt sokan megteszik, ő is elmondja azt is, ha szükséges, de most nem ez volt a kérdés. Semmi baja azzal, ha valaki jól érzi magát ebben a közösségekben, és meg tudja élni a hitét ilyen módon. Senkit nem akar meggyőzni semmiről, az interjúval egy párbeszédet szeretett volna folytatni arról, hogy igenis létezik spirituális bántalmazás.

Nem érzi magát veszélyben, hiszen a kereszténység egy csodálatos vallás, el lehet hagyni, nem jár halálbüntetéssel. Tudja, hogy a hatására az egyházon belüli is elindult egy beszélgetés, több evangélikus lelkész is nagy megértéssel és támogatással állt mellé.  Szomorú lenne, ha nem lehetne semmilyen kritikát megfogalmazni az egyházzal szemben. Szerinte ezt inkább örömmel kellene fogadniuk, mert ez lehetőség a megújulásra.

Azt mondja, a támogató hangokból közösség jött létre, és megindult egy hosszú folyamat, amely befelé mindenképp gyógyító. Nagy vágya, hogy közösen is kiálljanak, és fogalmazzanak egy nyilatkozatot, amit a csoport tagjai mind megéltek, és szeretnék, hogy a jövőben ne történhessen meg egyetlen gyerekkel sem.

Hallgassa meg a beszélgetést, érdemes!