Raskó: Azok az élelmiszerek drágulnak leginkább, amiket a legszegényebbek fogyasztanak
8/01/2025 20:57
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
2020-ban 26 ezer, mára 49 ezer forintot költünk havonta élelmiszerre. Ha egy tévé ára emelkedik, azzal azért meg lehet küzdeni, hiszen nem kell olyan gyakran vásárolni. Élelmiszerboltba viszont minden nap kell menni – mondta Raskó György az Esti gyorsban. Az agrárközgazdász szerint legalább átmenetileg le kéne vinni 5 százalékra az élelmiszerek áfáját és el kéne törölni a kiskereskedelmi büntetőadót.
Amíg 2020-ban fejenként 26 ezer forintból ki lehetett jönni, ez az összeg tavaly már majdnem a duplájára emelkedett, 49 ezer forintra. Raskó szerint a kisnyugdíjasok és a szegények lehetetlen helyzetbe kerültek. Minél szegényebb egy család, a jövedelmüknek egyre nagyobb hányadát teszi ki az élelmiszervásárlás, sokaknál ez már 30-40 százalékot jelent. Paradox módon azok az élelmiszerek drágulnak leginkább – a zsír, a szalonna, a liszt, a tej, a kenyér, a burgonya –, amiket a legszegényebbek fogyasztanak, miközben a kaviár vagy a csokoládé ára jóval kisebb mértékben emelkedett – mutatott rá Raskó.
Az agrárközgazdász szerint legalább átmenetileg le kéne vinni 5 százalékra az élelmiszerek áfáját és el kéne törölni a kiskereskedelmi büntetőadót, aztán ott van még a népegészségügyi adó (neta), aminek a felfüggesztése segítene. Utóbbi kettő összesen 330 milliárd forintjába került a magyarországon élő családoknak.
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
2025. január 8., szerda 18:23
Riporter: Szénási Sándor