Szellemek és palackok

Új ablakban

2022. február 24. Útszélen (2022. február 24., csütörtök 15:00)

41:22

00:00

Műsorvezetők: Józsa Márta Szerkesztők: Józsa Márta

Mondhatnánk, hogy a belénk hasító háborús veszély most mindent visz, és nincs elegendő érzelmi energiánk arra koncentrálni, ami itt van a mindennapjainkban, amivel együtt fövünk, mint az a bizonyos egyre melegebb vizet elviselő béka, egészen a végig. Most, hogy a világ egyik meghatározó nagyhatalma elérkezettnek látta arra az időt, hogy a járványban megtépázott világot egy újabb, akár globálissá is válható veszélybe sodorja, ideje átgondolnunk azt, hogy mit meddig érdemes tűrni. Meddig érdemes azt gondolni, hogy á, ezt nem lehet, majd a Nyugat közbeszól, majd a gazdasági érdekek, meg a gázpiac, meg az olajpiac megoldja, ez senkinek sem érdeke és így tovább. meg hát ez tőlünk úgyis messze van, jó, itt van a szomszédban, de hát mégis. A kárpátaljai magyaroknak úgyis rossz most PR-juk a voksturizmus miatt – ez is olyan szó, amelyet ez az alattomosan lopakodó 2010-es évtized csempészett bele a mindennap gyűlölködéseinkbe. Figyelmen kívül hagyva annak a másfél százezer magyarnak a sorsát, akiket ártatlanul szívat egy évszázada a történelem, Sztálintól kezdve egy olyan háborúig, amelyben aztán tényleg nincsen semmi dolguk, sem érdekük. Pusztán annyi történt, hogy valaki merte magát nagynak gondolni, és most itt van, amibe belegondolni se lehet.

Tulajdonképpen sok olyan dolog van, amit nagyon távol érzünk magunktól, ilyen például a Dankó utca, a Kárpát-medence magyarságának töredéke sem járt arra soha életében, miért is járt volna. Persze nem is dolga mindenkinek, hogy belelásson abba a munkába, amely az ott dolgozóknak viszont az élete: a peremre került, vagy már eleve oda született emberek sorsának a körülményekhez képest való könnyítése. Olyankor azonban a hétköznapi szokásosnál nagyobb a forgalom a Dankó utcában, amikor valami történik. Tavalyelőtt ősszel például elég nagy volt a forgalom hetekig. Akkor ugyanis éppen a gázt akarták kikapcsolni a hajléktalanszállón, a konyhán, a Wesley János főiskolán és – ez külön bizarr – a Fűtött Utcában. Ami nem egyéb, mint az Oltalom Karitatív Egyesület éjjeli és nappali melegedője. Higgyék el, nem egy Hilton. E hét elején is volt arra forgalom, először a NAV sárga mellényesei jelentek meg tömegesen, utána pedig azok a civilek, akik úgy gondolták, hogy ne vegzálja már a hatalom azt az embert, akit csaknem ötven éve állandóan eszébe jut üldözni valakinek, alig voltak olyan évek az életében, amikor aránylag nyugodtan dolgozhatott. Persze tudjuk, hogy a szemfüles hatósági rajtaütés hátterében az a tartozás van, amely viszont a neki ki nem fizetett milliárdok miatt keletkezett. Az a minden bizonnyal nehéz döntés, hogy akkor most vagy fizetek az engem meglopó államnak, vagy nem adok enni az éhezőknek. És azt is tudjuk, hogy legalább ennyire szemfüles politikai haszonszerzés betárazta ezt az akciót. Évek óta létezik az említett anyagi probléma, tulajdonképpen bármikor kimehetett volna a NAV – persze kérdés, hogy minek is? Egy jogos igényt sem bikacsökkel szoktak elintézni egy jogállamban, idáig még ebben a jogállamnak hazudott fogoly-államban sem túl gyakran, bár ki tudja, merre haladunk. Egy választási kampányban viszont igen jól jöhet, ha a hatalom szitáján átlátó demokrata közösség többsége által megbecsült embert állíthatnak pellengérre. Olyanok, akik azzal kérkednek, hogy ők mernek nagyok lenni.

És még egy dolog arról, ami messzinek látszik tőlünk. Még a Dankó utcánál is sokkal kevesebben jártak valaha életükben a tatárszentgyörgyi Fenyves-soron. És azok is nagyon kevesen vannak, akik tudják, hogy ennek a faluszéli utcácskának miért és minek kellene jelképpé, jelképévé válnia. Egy négyéves gyerek halt meg itt, egy rasszista gyilkosságsorozat áldozataként. Ott is a politikai erő képzete, a hatalmi közöny és az emberi intellektuális tunyaság miatt szabadult ki a szellem a palackból. Mert lehet azt mondani, hogy bennünket nem érint, hogy ki mikor fitogtatja erejét a szegénysoron, legyen az közmunkásokat rabszolgának tekintő kiskirály, vagy krumpliosztó nagypolitika. Előbb-utóbb mindenkinek a nappalijába – már akinek jutott ilyen – betolakodik valamilyen módon egy magát mindenkinél nagyobbnak és mindent tudóbbnak érző despota. Ha hagyjuk. Ne felejtsük el azonban, hogy a hatalom retteg. Láthatóan az antitézisétől. Mondjuk Iványi Gábortól.

Józsa Márta jegyzete

A műsorben megemlékeztünk Csorba Robikáról, aki most lenne 18 éves. Ő az a kisfiú, akit Tatárszentgyörgyön öltek meg négyéves korában a magyar kriminalisztika történetének minden bizonnyal egyik legsúlyosabb támadássorozatában, amely romagyilkosságok néven vonult be a köztudatban. Az áldozatok családjaival és az életben maradt sérültekkel mindmáig senki nem törődik. Az elkövetők közül négyen életfogytiglanit kaptak, az ötödik idén augusztusban szabadul. Február 23-a a romagyilkosságok  áldozatainak emléknapja.