Szőcs Géza: A dudás

Az alig több mint egy hónappal ezelőtt koronavírusban elhunyt alkotó a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb szerzője volt, a huszadik század végi magyar költészet legfontosabb egyéniségei közé tartozott. Különutassága és politikai szerepvállalása miatt ugyanakkor soha életében nem kapta meg azt a megbecsülést, amely költőként és kultúremberként megillette volna. Most, a halálát követően nyilvánvalóan elindul a lassú feldolgozási folyamat, amely azonban már nem fogja kárpótolni az őt életében ért veszteséget – és ez aligha csak őt érintő kár, hanem elsősorban egy mindannyiunkat gyengítő hiányosság. A Szőcs halálát követő reakciók egy részének indulatossága és empátiátlansága azt is mutatta, hogy egyelőre még a rendes elgyászolása is lehetetlennek tűnik – amikor pedig a közösség képtelen elgyászolni egyik meghatározó szereplőjét, az voltaképp az elhunyt személy demonstratívan meghatározó jelenlétét erősíti.

Mindezek okán a tavaszi karantén idején indult sorozatunkban mostantól néhány hetente egy-egy újabb Szőcs Géza-verset ismertetünk meg a hallgatóinkkal Valcz Péter színművész közvetítésében, hogy egyként segítsük vele elő a gyász folyamatát és az egyetemes irodalom maradandó értékeként fennmaradó költői életmű hozzáférhetőségét. A mától a honlapunkon is elérhető A dudás című vers amiatt is exkluzív, hogy a Belső közlés adásában még nem hangzott el – holott a magyar költészet egy gyöngyszeméről van szó, amelyben Szőcs a „kicsivé váló” újkori ember egyik fő problematikáját helyezi a középpontba, amikor versének szereplője úgy beszél, hogy „szeretnék életnagyságú lenni”. Mint a Szőcs Gézát búcsúztató riportunkban is megemlítettük, nem kizárt, hogy részben ugyanez a magyarázat Szőcs közéleti tevékenységének motivációjára is.

A szerző a vers megformálása során egész költői életművén belül is páratlanul kifinomultan veszi igénybe bevett eszközét, az egymástól idegen nyelvi elemeket – köztük egy bibliai vonatkozású ómagyar idézetet, illetve a nyugati nyelvek ’68 utáni szerelemeszményre utaló kifejezéseit – egymással párosító leleményességét, vagy játszik a hasonló hangalakok különböző nyelveken eltérő jelentéseinek bizonytalanságával, amivel hűen képezi le a legújabb kori emberi közérzület meghittséget és értelmetlenséget egymás mellett magában rejtő keresztmetszetét.

A Klubrádió oldalán korábban már bemutattuk Szőcs Géza több versét, köztük az Indián szavak a rádióban c. legendás költeményt Göndör László előadásában, a Magyarország és a Születésnapomra című verseket Valcz Péter felolvasásában, valamint a Görög színház a Sétatéren és az Árvíz a Sétatéren című verseket a szerző saját elmondásában. A Szőcs Gézával közel hat évvel ezelőtt készített beszélgetésünket itt hallgathatják meg.

A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. Címlapi kép: MTI/Kovács Attila

A vers eredeti, írott változata:

A dudás

A dudás munka után,
estefelé, fáradtan megjön.
Tépett és piszkos és füstös
meg véres.
Szájából feltör a mother-tej íze,
mother-nyelv, csipogás,
tatárjárás, kísértet-
#járás, nyelvjárás tölti meg a száját.
– Ma is – az asszonyka kérdi tőle.
– Ma is – bólint kimerülten a dudás.
És hozzáteszi:
Szeretnék életnagyságú lenni.
Lótuszt szeretnék vacsorára.
Paradisumut házoá.
Fürössz meg. Nézz rám. Hull a hó.
Fürössz meg. Love me. Lave-moi.