„Klubrádió
Vény nélkül

Új szervvel eljutni a csúcsra

2/02/2021 09:44

| Szerző: Lay Viktória/Klubrádió

Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, szervátültetett sífutó és sílövő nyerte el a 2020 Év fogyatékos sportolója címet.

2021. január 25. Vény nélkül (2021. január 25., hétfő 14:00)
23:26
00:00
Műsorvezetők: Lay Viktória Szerkesztők: Lay Viktória
Berente Juditnál 13 évesen diagnosztizálták az előrehaladott vesebetegséget, végül 1995-ben kapott új vesét. A kérdésre, hogy mi motiválta a sok megpróbáltatás után a sikerek elérésére, azt válaszolta, több minden mozgatta, de először is a kielégítetlen vágy. A vesebetegséggel ugyanis sok mindent elveszített, a betegség kettétörte a sportpályafutását, és akkor úgy érezte, az életét is. Miután sorban csak tiltásokkal és lemondással szembesült éveken keresztül, a szervátültetéssel új kapu nyílt meg előtte. Az elveszettnek hitt álmait sikerült megvalósítania és szinte a kezdetek óta dolgozik a szervátültetettek közösségéért, a közösség pedig mindig egy motiváló erő. Azt ugyan nem tudni, az átültetett vese meddig fog működni, de amíg megy, kihasználja, és minden lehetőséget megragad, amit a transzplantációval kapott. Persze senkinek nincs örök élete, de a szervátültetettek átlagéletkora nem éri el az átlag populációét. Van benne szerencsefaktor is, hogy milyen a beültetett szerv, amit az ember kap, de legalább ötven százalék múlik azon, hogy az ember hogyan él a beültetett szervével. Egy életen át szedni kell az immunszupresszív gyógyszereket, és emellett sokat kell mozogni. Orvosi kutatások szerint azoknak a szervátültetetteknek, akik rendszeresen sportolnak, a túlélésük 30 százalékkal több mint azoknak, akik nem. Ha például Judit átültetés utáni korát nézzük, akkor ő most 25 éves, és 8 évet nyert azzal, hogy rendszeresen sportol.

Berente Judit
 
Berente Judit
 

A szövetség a WHO által javasolt heti 3X50 perc edzés szerű mozgást javasolja. A szövetségnek nagyjából kétszáz versenysportolója van, akik 12 sportágban indulhatnak a téli és nyári játékokon, de ugyanígy preferálják a szabadidősportokat is, és próbálják ösztönözni az érintetteket, hogy foglalkozzanak a testükkel. Bár nekik kiemelten fontos, hogy mozogjanak, a szervátültetettek között is leképeződik az átlagpopuláció mozgás terén, persze hozzá kell tenni, hogy az átültetés előtt sokan nincsenek is abban a fizikai állapotban, hogy erre egyáltalán képesek legyenek. Műszívvel élő például nem annyira tud mozogni, de egy művesekezelt, aki vesére vár, ő igen.

De miért kezdett el Judit versenyezni? Elmesélte, még a kórházban volt, négy akut kilökődés után, amikor bejött valaki a kórterembe, aki megjárta a világjátékokat, Judit pedig a történetét hallgatva rögtön érezte, hogy neki is ott a helye. Akkor még egyetlen sportegyesület volt, a Magyar Transzplantáltak Sportegyesülete, hozzájuk csatlakozott Judit, és az első versenyükön már ott is volt, ahol pedig életerős, sportos transzplantáltakkal találkozott. Ezután keresett magának edzőt, a következő évben pedig már Sydney-ben versenyzett a Szervátültetettek Világjátékán.

Legközelebb 2022-ben lesznek téli világjátékok, amelyen Judit is indulni szeretne, a koronavírus-járvány azonban nagyban befolyásolja a felkészülési lehetőségeket, a téli edzőtáborok elmaradnak, valamint elmaradt a tavalyi Európa Bajnokság Dublinban és az idei nyári világjátékokat Houston-ban szintén törölték.

A vírus persze nemcsak a szervátültetettek versenyzési lehetőségeit, de magát a transzplantációkat is nagyban befolyásolta. Dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültettek Szövetségének stratégiai és orvosigazgatója elmondta, a szervátültetések száma elmaradt az előző évektől. Míg 2020-ban 320 szervátültetés történt, a megelőző évben ez a szám 440 volt. Dr. Grózli Csaba kiemelte, életmentő műtét nem maradt el, de főleg a tavaszi időszakban csökkentek kényszerből a számok, ami az egész Eurotransplantban hasonlóan történt.

Hozzátette továbbá, hogy nagyon sokan kerültek nehéz anyagi helyzetbe, ennek megsegítésére három segélyalapot hoztak létre. Az Életeket védünk alap keretében négy hetes munkával FFP2-es maszkokat sikerült beszerezni, közel 5 millió forint értékben, és eljuttatni a betegeknek, ami egy óriási összefogás eredménye volt. A másik az Összefogás az életért alap, ami kimondottan az anyagi nehézséggel küzdő szervátültetett gyermeket nevelő családoknak, rászoruló szervátültetetteknek juttatott egyszeri vagy többszöri támogatást, ez jelenleg is folyik, amihez mind támogatókat, mind támogatandókat keresnek, és javasolják, keressék fel a szövetséget bátran, akik egy egyszerű, online is benyújtható kérelmet vizsgálnak el, és igyekeznek segíteni kisebb-nagyobb összeggel az érintetteknek. A támogatásokról és a szövetség életéről a www.trapilap.hu weboldalon lehet többet megtudni.

Vény nélkül
2021. január 25. hétfő 14:00
Szerkesztő-műsorvezető: Lay Viktória