Úton-útfélen
21/05/2022 15:31
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
"Nem tudok olyan háttérmunkáról, amely felmérné például azt, hogy mennyire terheli meg a társadalmat az, hogy az elmúlt három hónapban jószerével a kivéreztetett civilekre bízták a menekültek ellátását."
Ezek a napok azzal telnek, hogy megpróbáljuk kifürkészni, milyen válaszokat adhat a régi-új hatalom azokra a kérdésekre, amelyeknek a megoldására vállalkozott. És azokra a problémákra, amelyeket ő maga okozott. A válaszokat kibogarászni nem könnyű. Igaz, sem a miniszterelnök, sem a meghallgatott leendő kormánytagok szájából ezúttal nem hangozott el olyan könnyelmű ígéret, miszerint nem hagynak senkit az út szélén, de az eddig tapasztaltak alapján nem is várta el tőlük ezt senki. Világosan látszik, hogy ők most sem számítanak. Holott nagy lesz a tolongás arrafelé, ma még az is naponta figyeli a legfrissebb inflációs jelentéseket, akit korábban a világból ki lehetett üldözni a gazdasági elemzésekkel. Háború idején sok minden megváltozik, egy biztos: a világunk más soha többé nem lesz olyan, mint amilyennek eddig éltük és hittük. Ezért nagyon furcsa, hogy a hirtelen ránk támadó problémák jó része meg sem neveztetik a politikai elit részéről. Mintha mindaz, amiről nem beszélünk, nem is létezne. Nagy varázslat, kérdés, hogy mikor szökik ki a nyúl a kalapból. Békeidőben is nagyon furcsa volt, hogy mintha kivesztek volna a magyar nyelvből az olyasfajta szavak, mint a hatástanulmány, vagy az elemzés. Persze rendkívüli időkben ezek egy része akár jóslásnak is volna tekinthető, de igazából a valósággal való árnyalt szembenézés sohasem lehetne az. Tudjuk azt, hogy a döntéshozatal mögött álló boszorkánykonyhák mindig és mindent mérnek – csakhogy ezek a minden bizonnyal alapos munkák rendszeresen nem a ténylegesen felmerülő problémáink megoldását segítik. Egyedül a hatalom megtartását. Nem tudok olyan háttérmunkáról, amely felmérné például azt, hogy mennyire terheli meg a társadalmat az, hogy az elmúlt három hónapban jószerével a kivéreztetett civilekre bízták a menekültek ellátását. Hogy mi következik abból, ha az egészségügy mellett már a közoktatást is becsatornázzák a belügybe, igazából militarizálják, tényleg még jó, hogy nem direktben bízták meg katonákat a pedagógusok megleckéztetésével. Vagy minek véljem Pintér nekik szóló rendpárti ígéretét, akarom mondani fenyegetését. Megspékelve azzal, hogy egyúttal hadat üzen a polgári engedetlenségnek is.
A hangsúlyt tegyük mondjuk a polgári szóra. Mintha háborús retorikából nem kaptunk volna eleget az elmúlt években. És mintha végül nem önbeteljesítő jóslatként zuhant volna ránk a háború jeges lehelete. Azt mondják: minden hadvezér az előző csatát akarja megnyeri. Azt is szokták említeni, hogy rendszerint akkor kerül sor újabb világégésre, amikor már nem élnek azok, akik még emlékeznek a korábbira – így nem tudják, hogy valójában mi az igazi veszély. Most mindkét feltétel nagyjából teljesül, Putyin hozza a bukásra ítélt véreskezű diktátor könyörtelen papírformáját. Ehhez képest nem is volna olyan nehéz okosabbnak lenni, de a hazai propagandafegyver kihagyja ezt a ziccert. Hagyja, sőt a háttérből bátorítja azokat a mondatokat például, miszerint nem kellett volna Putyin bajszát cibálni. Szociálpszichológusok, társadalomtudósok és történészek nagyon sokat tudnak beszélni arról, hogy miféle társadalom kialakulásához vezet az áldozathibáztató, önfelmentő suttogó, és gyűlöletgerjesztő propaganda. Persze ki lehetne védeni ezeket a hatásokat nem mással, mint tudással és önfegyelemmel. Tanítással. Ha megbecsülten dolgozhatnának most azok, akiknek a támogatására leginkább szüksége volna e válság-tépázta közösségnek, amit normális esetben közös hazának neveznénk. Gondolok a tanult emberfőkre, tanárokra, szociológusokra, szociális munkásokra. A valóságot bemutató újságírókra. A hatalom mulasztásai miatt keletkezett hatalmas krátereket valahogy mindig betömő civilekre. Akik megértethetnének valamit. Mondjuk azt, hogy a közjót az szolgálja, ha a humánumot a dölyf elé soroljuk. Hogy nem az a megoldás, ha az út szélére sodródókat sarkantyús csendőrcsizmákkal rúgjuk le onnan, hogy aztán szép tiszta legyen az út. Mert azon a mi fejünk és az ő lábuk is véres lesz. És néha a kocka is fordul. És láttunk már ilyet.
Józsa Márta jegyzete.
Az Útszélen témái voltak:
Sárga sátor a Nyugati téren, a több mint száz négyzetméteres térben zegek és zugok, polcok konzervekkel, számítógép, tucatnyi töltő és telefon, egyik-másik sarokban szunyókál egy-egy önkéntes, olyan negyven óránként szükségük van azért rá. Három hónapja folyamatosan érkeznek a menekültek.
És:
Megfőtt az ebéd. Négy gyerek ül az asztalnál, egy Ungvár körüli faluból érkeztek. A háborút nemigen emlegetik, inkább az otthon, a háborúban maradt nagymamát. És nagyon várják már, hogy elmehessenek egy játszótérre.
Megszólaltak:
Manó,
Babina Csaba István és Kriston Csaba önkéntesek,
Klaudia,
Csaba nyugdíjas tűzoltó