„Köszönjük

Archívum

Keresés az archívumban

Hosszabbítás (2023. szeptember 19., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. szeptember 19., Kedd 15:00

Vasárnap véget ért az év utolsó háromhetes kerékpárversenye, a Spanyolország útjain zajló Vuelta, amely során olyan dolgok történtek, amik a kerékpársportban rendkívül szokatlanok. A győztes az amerikai Sepp Kuss lett, aki eredetileg segítőként érkezett a versenyre, ám egy sikeres szökés után előnybe került saját csapattársaival szemben, és végül előttük is tudott maradni - pedig az első két idei háromhetes győzteseiről volt szó. Pintér Lászlóval, az Eurosport kommentátorával beszéltük át a történteket, természetesen külön kitérve Valter Attilára, aki a győztes csapat tagjaként versenyezte végig a Vueltát.

Néhány éve még úszni sem tudott rendesen, most pedig a Hawaii-i Ironman triatlon világbajnokságra készül Schmidt Adrienn, aki építészként dolgozik Dániában, azért kezdett el futni, hogy megszabaduljon a súlyfeleslegétől, majd amikor már olyan hosszú távokat futott le, hogy az már nem jelentett számára igazi kihívást, rátalált a triatlonra, az idei koppenhágai ironman versenyen pedig olyan eredményt ért el,amivel a világbajnokságra is kvalifikálta magát.

Hosszabbítás (2023. szeptember 12., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. szeptember 12., Kedd 15:00

Labdák pattognak messzi tájakon - akár ez is lehetne az e heti Hosszabbítás mottója. A műsor első részében Szántó Petrával, az Eurosport kommentátorával beszéltük át, hogy mi történt a tenisszezon utolsó Grand Slam tornáján, a US Openen, ahol Novak Djoković megszerezte pályafutása 24. GS-győzelmét, miközben Coco Gauff először nyerte meg a négy nagy torna valamelyikét.

Adásunk második felének témája a férfi kosárlabda világbajnokság, amelyet három ázsiai országban rendeztek, amelynek a legnagyobb esélyese, az Egyesült Államok még érmet sem szerzett, és amelyet az a Németország nyert meg, amelynek játékosai az egyéni statisztikák közül egyikben se voltak az élmezőnyben. A miértekben Babos Péter sportújságíró segített eligazodni.

Hosszabbítás (2023. szeptember 05., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. szeptember 05., Kedd 15:00

Az új szezon első válogatott mérkőzése következik csütörtökön, amikor hazánk legjobb labdarúgói Szerbia ellen próbálnak pontot szerezni idegenben, az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik mérkőzésén. A nyáron a válogatott több fontos játékosa is csapatot váltott, Marosi Gergely sportújságíróval pedig kibeszéltük, hogy a nagy nevek átigazolásai hogy sikerültek és, hogy milyen hatással lehetnek a válogatott játékára.

A műsor második részében is maradtunk a futballnál, ám annak amerikai változatára váltottunk, kezdődik ugyanis a 2023-as NFL-szezon, és ahogy szoktuk, Buday Zoltánnal, a Pro Football Focus és az Arena4 elemzőjével beszéltük át, hogy melyik csapatoknak sikerült legjobban az átigazolási időszak, kik az esélyesek, és kik okozhatnak kellemes meglepetéseket.

Hosszabbítás (2023. augusztus 29., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. augusztus 29., Kedd 15:00

Az elmúlt egy hétben egyértelműen uralta a magyarországi híreket az atlétikai világbajnokság, amelynek most először volt a házigazdája Budapest. Természetesen a Hosszabbítás stábja is végigkövette az eseményeket, így aztán erre a hétre nem is készülhettünk mással, mint egy nagy vb-összefoglalóval, amelyben vendégünk Szabó Gábor, az Eurosport vezető kommentátora volt. A műsor első részében elsősorban az általános történésekkel foglalkoztunk, a második részben pedig felelevenítettük a világbajnokság legnagyobb versenyeit és megkeressük a vb legnagyobb sztárjait.

Hosszabbítás (2023. augusztus 22., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. augusztus 22., Kedd 15:00

A 2023. február 28-ai adás ismétlése:

A Hosszabbításban ezúttal egy hosszabb interjúval jelentkeztünk. Vendégünk az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnoki érmes rövidpályás gyorskorcsolyázó, Jászapáti Petra. Interjúnkból kiderül, hogy szegedi kislányként hogyan kezdett korcsolyázni, hogy milyen volt 15 évesen felnőtt világkupán indulni, 19 évesen az első olimpiáján részt venni és átélni a magyar téli sportok történetének első olimpiai aranyérmét és, hogy mennyit változott a válogatotton belüli helyzete a Liu testvérek országváltása és a válogatott edzői stábjának átalakulása miatt.

Hosszabbítás (2023. augusztus 15., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. augusztus 15., Kedd 15:00

A magyar kerékpársport történetének egyik legnagyobb sikerét érte el a világbajnokságon Vas Blanka, aki a női mezőnyverseny 11. helyezettjeként az első 23 éven aluli versenyzőként ért célba, így korosztályának világbajnoka lett, felvehette a mitikus szivárványcsíkos trikót, aranyérmet kapott, győzelmének tiszteletére pedig eljátszották a Himnuszt a glasgow-i vb utolsó napján. Arról, hogy ez a siker honnan jött, mit jelent és mit jelenthet a magyar kerékpársportnak, Dér Zsolttal, a magyar országúti válogatott szövetségi kapitányával beszélgettünk.

Két éve vált ismertté az úszóvilágban a tatabányai Jackl Vivien, műsorunk második vendége, aki 2021-ben megdöntötte Egerszegi Krisztina korosztályos országos csúcsát 400 méteres vegyesúszásban. A most is csak 14 éves úszó szinte végigversenyezte a nyarat, néhány hetes pihenő után kezdi majd a felkészülést a következő szezonra, amelyben célja a kvalifikáció a párizsi olimpiára - és a kilencedik osztály elvégzése a gimnáziumban.

 

Hosszabbítás (2023. augusztus 08., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. augusztus 08., Kedd 15:00

A 2022. augusztus 16-ai adás ismétlése:

A Hosszabbításban egy portréval jelentkeztünk. Hajdu Attila a Ferencvárosban kezdte labdarúgó pályafutását, ahol édesapját követve kapusként került ki az utánpótlásból, majd néhány év kitérő után visszatért nevelőegysületéhez, ahol a rendszerváltás utáni magyar focitörténelem sokáig legemlékezetesebb időszakának, az 1995-96-os BL-csoportkörbeli szereplésnek volt főszereplője. Műsorunkban elmesélte, miért nem sikerült jól a németországi időszaka, hogy miben volt más az akkori fociközeg nyugaton és nálunk, hogy hogyan készült a sportkarrier utáni életre és, hogy mivel foglalkozik manapság a TV-s szakértői szerepkör mellett.

Hosszabbítás (2023. augusztus 01., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. augusztus 01., Kedd 15:00

 A 2023. május 30-ai adás ismétlése:

A Hosszabbításban egy portréval készültünk, vendégünk Orbán Attila, korábbi válogatott jégkorongozó, aki az utóbbi éveket a hatvan környéki utánpótlásban, illetve az ország minden pontjára érkező gyerekek elitképzésével töltötte. Beszélgetésünk során kiderül, hogy ki volt a kis dunaújvárosi Attila felfedezője, milyen viszonya volt a magyar jégkorong fontos személyeivel és eseményeivel, hogy miért vonult vissza 29 évesen, és hogy hogyan próbálja átadni a fiatalon megszerzett tudást a mai fiataloknak.

Hosszabbítás (2023. július 25., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. július 25., Kedd 15:00

Az e heti Hosszabbításban két aktuális témával jelentkeztünk. Műsorunk első részében a vasárnap befejeződött Tour de France-ról beszélgettünk Bodnár Gergővel, az Eurosport kommentátorával. A verseny két hétig az elmúlt évtizedek legszorosabb összetett küzdelmét hozta, aztán a harmadik héten a címvédő Jonas Vingegaard kerekedett felül Tadej Pogačaron és második Tourját nyerte. A verseny viszont az összetettért zajló csatán felül is számtalan érdekes történettel szolgált a rajongók számára.

25. alkalommal volt a mogyoródi Forma-1-es hétvége magyar nyelvű hangosbeszélője Várhegyi Ferenc. Ennek kapcsán kerestük őt, és persze a jubileum mellett rákérdeztünk arra is, hogy mennyit változott egy Forma-1-es hétvége helyszíni hangulata az utóbbi években, hogy kikre érdemes figyelni az utánpótlás kategóriák versenyzői közül, és hogy mit jelent Magyarország számára, hogy a jogtulajdonos 2032-ig meghosszabbította a Magyar Nagydíj licencét.

Hosszabbítás (2023. július 18., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. július 18., Kedd 15:00

Amikor arra gondolunk, hogy a magyar sportolók hogyan készülnek a budapesti atlétikai világbajnokságra, nem valószínű, hogy eszünkbe jut olyan, hogy egy atléta egy teljes munkaidős civil állás mellett atletizál. Márpedig az 5000 méteres síkfutás friss országos bajnoka, Vörös Márk nyolc órában szoftvereket fejleszt, előtte vagy utána pedig edz, és bajnoki címének köszönhetően esélye lesz rá, hogy a következő hetekben kiharcolja a világbajnoki indulást. Műsorunkban pedig azt is elmeséli, hogy fér meg egymás mellett a kettő, és hogy milyen lehetőségekkel próbálja felvenni a versenyt a többiekkel. Véget ért a wimbledoni tenisztorna, ahol a nőknél a torna történetében először egy nem kiemelt játékos, a cseh Markéta Vondroušová lett a bajnok, igaz, alacsony világranglistás helyezéséhez az is kellett, hogy az előző évben három műtéten esett át csuklósérülések miatt. A férfiaknál a két legnagyobb név, Novak Djokovic és Carlos Alcaraz játszotta a döntőt, az esélyes a szerb volt, a mérkőzés azonban teljesen máshogy alakult, mint amire előzetesen számítani lehetett. A torna eseményei között természetesen a magyar játékosok szerepléséről is beszélgettünk Szabó Gáborral, az Eurosport kommentátorával.

Hosszabbítás (2023. július 11., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. július 11., Kedd 15:00

A tavalyi után idén is megtartjuk nagy európai focikörképünket, amelyben beszélünk az angol bajnokságot uraló Manchester City-ről, de kiemeljük, hogy miért nem csak a pénz számít egy jó csapat felépítésekor. Olaszországban a Napoli évtizedek után tudott újra bajnokká válni, három európai sztárcsapatot is pénzügyi ügyeskedések miatt vettek elő, a spanyol ligát jó védekezésével nyerte meg a Barcelona, míg Németországban óriási mázli is kellett a Bayernnek, hogy legalább a bajnokságot megnyerje. Végül pedig foglalkoztunk Szoboszlai Dominikkal, aki az elmúlt 30 év legnagyobb magyar átigazolásának főszereplőjeként Liverpoolban folytatja pályafutását. Vendégeink voltak Németh Dániel és Tokics Tamás, az Eurosport munkatársai.

Hosszabbítás (2023. július 04., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. július 04., Kedd 15:00

A 2023. június 6-ai adás ismétlése:

Az elmúlt hetek nemzetközi szinten is legnagyobb sportszenzációi közé tartozott, hogy Marozsán Fábián legyőzte Carlos Alcarazt a római ATP1000-es tenisztornán. A magyar játékos mindössze a harmadik volt, aki 2023-ban megverte a spanyolt, akit a sportág szaktekintélye, John McEnroe minden idők legjobb húszévesének nevezett. Fábiánnal az Eurosport teniszre szakosodott kommentátorai, Dani Bálint és Szántó Petra beszélgettek.

Hosszabbítás (2023. június 27., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. június 27., Kedd 15:00

Az elmúlt két hét egyik nagy sztorija kétségtelenül a női kosárlabda-válogatottunk Európa-bajnoki menetelése volt a magyar sportban, hiszen a csapat a címvédő Szerbiát legyőzve megnyerte a csoportját, majd a negyeddöntőben egy elképesztően izgalmas meccsen győzte le Csehországot, amivel egyrészt 26 év után jutott újra a legjobb négybe kontinensviadalon, másrészt kvalifikálta magát a jövő februári olimpiai selejtezőtornára is, ahol akár egy győzelem is elég lehet arra, hogy az 1980-as moszkvai olimpia után másodszor az ötkarikás játékokon is szerepelhessen. A sikercsapat egyik legfiatalabb játékosa, Kányási Veronika volt a vendégünk.

Kevésbé volt nagy bravúr, mégis fontos győzelmet aratott Litvánia ellen a magyar férfi labdarúgó-válogatott múlt héten, hiszen három forduló után a mieink vezetik csoportjukat, és nagyon úgy tűnik, hogy az előző két Eb-szereplésünkkel szemben ezúttal egyenes ágon kvalifikálhatnak a jövő nyári, németországi tornára. A csapat játékáról, és arról, hogy hogyan vált társadalmi eseménnyé a válogatott meccsre járás, Marosi Gergely sportújságíróval beszélgettünk.

Hosszabbítás (2023. június 20., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. június 20., Kedd 15:00

Ismét két interjúval készültünk az e heti Hosszabbításra. Amikor ősszel bejelentette a Pick Szeged vezetése, hogy a szezon végén távozik a csapattól Juan Carlos Pastor vezetőedző, már azon kezdtünk el gondolkodni, hogy nagyon jó lenne mikrofon elé csábítani azt a Marko Krivokapicsot, aki Pastorral érkezett Szegedre 10 éve, játékos pályafutása lezárása után egyből, másodedzősége mellett pedig egyfajta kommunikációs gócpont is volt a csapatnál, ahol magyar, skandináv, délszláv és spanyol játékosok is megfordultak. Az egykori szerb válogatott játékos a szezon végén el is fogadta meghívásunkat, így a műsor első részében vele beszélgettünk.
A másodikban a fukuokai úszó világbajnokságra készülő Senánszky Petra volt a vendégünk, aki uszonyos úszóként mindent elért, amit csak lehetett, két éve viszont, amikor B-szintesként végül nem utazhatott ki az olimpiára, úgy döntött, mindent feltesz arra, hogy Párizsban ott lehessen. Nemrég országos csúcsot döntött 50 méteres gyorsúszásban, a világbajnokságon pedig nagyon bízik benne, hogy egy kis javítással akár döntőt is úszhat.

Hosszabbítás (2023. június 13., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. június 13., Kedd 15:00

Véget ért a magyar kézilabdaszezon, a férfiaknál a Telekom Veszprém visszaszerezte a bajnoki címet, miután a bajnoki döntő döntő mérkőzésén legyőzte az OTP Bank - Pick Szegedet. A veszprémiek válogatott játékosával, Ligetvári Patrikkal beszélgettünk a bajnoki döntőről, az elvesztett Bajnokok Ligája negyeddöntőről illetve a válogatott helyzetéről, amely a következő szezonban nagyon fontos tornákat játszik az olimpiai selejtezés szempontjából.

A műsor második részében a hétvégén lezajlott Le Mans-i 24 órás autóverseny volt a téma. Az elmúlt években lefelé szálló ágban lévő hosszútávú autóversenyzés óriási lökést kapott az új szabályokkal, idén 16 csúcskategóriás autó állt rajthoz Le Mans-ban, és a 24 órából alig volt olyan pillanat, amikor nem zajlott óriási csata valamelyik géposztály élmezőnyében. A versenyről és az Endurance világbajnokságról Lantos Andrást, az Eurosport kommentátorát kérdeztük.

Hosszabbítás (2023. június 06., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Nagy Benjámin

2023. június 06., Kedd 15:00

Az elmúlt hetek nemzetközi szinten is legnagyobb sportszenzációi közé tartozott, hogy Marozsán Fábián legyőzte Carlos Alcarazt a római ATP1000-es tenisztornán. A magyar játékos mindössze a harmadik volt, aki 2023-ban megverte a spanyolt, akit a sportág szaktekintélye, John McEnroe minden idők legjobb húszévesének nevezett. Fábiánnal az Eurosport teniszre szakosodott kommentátorai, Dani Bálint és Szántó Petra beszélgettek az e heti Hosszabbításban.

Hosszabbítás (2023. május 30., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. május 30., Kedd 15:00

Az e heti Hosszabbításban ismét egy portréval készültünk, vendégünk Orbán Attila, korábbi válogatott jégkorongozó, aki az utóbbi éveket a hatvan környéki utánpótlásban, illetve az ország minden pontjára érkező gyerekek elitképzésével töltötte. Beszélgetésünk során kiderül, hogy ki volt a kis dunaújvárosi Attila felfedezője, milyen viszonya volt a magyar jégkorong fontos személyeivel és eseményeivel, hogy miért vonult vissza 29 évesen, és hogy hogyan próbálja átadni a fiatalon megszerzett tudást a mai fiataloknak.

Hosszabbítás (2023. május 23., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. május 23., Kedd 15:00

2019 után nyert újra nyíltvízi úszó világkupa versenyt Rasovszky Kristóf világ- és Európa-bajnok úszónk. Kristófot a legutóbbi győzelme óta eltelt időszakról, a hosszútávú úszóversenyeket eldöntő nüanszokról, a nyílt víz és a medence közötti átjárásról és az idei programjáról, mostani állapotáról kérdeztük.
A hétvégén bemutatkozott a WNBA-ben, a legrangosabb tengerentúli profi kosárlabda bajnokságban Juhász Dorka. A magyar játékos, akivel néhány éve, amerikai egyetemi pályafutása kezdetén beszélgettünk, az idei drafton a 16. helyen kelt el és a jól sikerült előszezon után a csapat kerettagja lett, az alapszakasz első mérkőzésén pedig közel negyed óra játéklehetőséget kapott. Juhász amerikai helyzetéről Patonay Ádámmal, a játékos menedzserével beszélgettünk.

Hosszabbítás (2023. május 16., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. május 16., Kedd 15:00

Magyar sporteseményekkel foglalkoztunk az e heti Hosszabbításban. A műsor első részében Ajkler Zitával, Eb-6. távolugróval, az Eurosport kommentátorával beszélgettünk annak kapcsán, hogy immáron kevesebb, mint 100 nap van hátra a budapesti atlétikai világbajnokságig. Zitát egyrészt megkérdeztük arról, hogy mi a véleménye az új stadionról, amelyben az eseményt rendezik, másrészt a hazai világverseny hangulatáról, különlegességeiről faggattuk ki, hiszen az ő pályafutása legjobb versenye az 1998-as Európa-bajnokság volt a régi Népstadionban.

A műsor második részének vendége Dina Márton volt, aki a megnyerte a legjobb magyar versenyzőnek járó fehér trikót a múlt heti Tour de Hongrie-n, a magyar kerékpáros körversenyen. Az ATT Investments versenyzőjével saját teljesítménye mellett a verseny egyre magasabb színvonaláról és a magyar kerékpársport fejlődéséről is beszélgettünk a műsorban.

Hosszabbítás (2023. május 09., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. május 09., Kedd 15:00

A Hosszabbítás első részében kézilabdával foglalkoztunk. Eredetileg azzal kerestük meg Bartha Zoltánt, a Sport TV kommentátorát, hogy vezessük fel a Telekom Veszprém Bajnokok Ligája-negyeddöntőjét, amit meg is teszünk, ám közben óriási meglepetésre a budapesti négyes döntőbe jutott a női BL-ben a Ferencváros, amely hatgólos hazai vereség után fordított egy hétgólos idegenbeli győzelemmel a Metz ellen, így természetesen a Fradi is szóba kerül - már csak a szezonvégi edzőváltás miatt is.
Túraautóval folytatódott a műsor második része, hiszen elrajtolt a sportág új csúcssorozata, a TCR World Tour, amely a korábbi WTCR szerepét veheti át. Hogy mi a két sorozat közötti különbség, mekkora presztízsveszteség éri a csapatokat és a versenyzőket a szervezőváltás miatt, és hogyan alakul a helyzete Michelisz Norbertnek, Lantos Andrással az Eurosport kommentátorával beszéltük át.

 

Hosszabbítás (2023. április 25., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. április 25., Kedd 15:00

Véget értek a kerékpársport meghatározó részét alkotó tavaszi egynaposok, amelyek új versenyekként szerepeltek az új csapatba igazoló Valter Attila naptárában is. A magyar versenyző február óta szinte folyamatosan versenyben volt, erős volt, aktív volt és olyan szerepkörökben próbálhatta ki magát, amelyekben korábban nem. Arról, hogy hogyan sikerült neki ez az első tavasz a Jumbo-Visma mezében, és hogy mit várhatunk tőle a szezon hátralévő részében, Bodnár Gergőt, az Eurosport kommentátorát kérdeztük.
Múlt héten kialakult az elődöntők párosítása a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Egy erősebb és egy gyengébbnek tűnő ág alakult ki a negyeddöntők sorsolásakor, amelyek után összekerült az elődöntőbe a két milánói csapat, az Inter és a Milan, a másik ágon pedig kvázi előrehozott döntőt játszik egymással a Real Madrid és a Manchester City. A várható történéseket Tokics Tamással, az Eurosport kommentátorával, a Magical Magyars podcast egyik házigazdájával beszéltük át.

Hosszabbítás (2023. április 18., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. április 18., Kedd 15:00

A 2023. március 21-ei adás ismétlése:

Az Hosszabbítás magazinban egy portréműsorral jelentkeztünk. Vendégünk az a Hrutka János, aki labdarúgóként kemény védekezéséről, szálfa termetéről és óriási szabadrúgás góljairól maradt emlékezetes, manapság pedig televíziós szakértőként, sorozatbeli szakkommentátorként ismert, társadalmi kérdésekben nyilvánul meg, nyugatos gondolkodásával üdítő színfolt a magyar sport világában. Beszélgetésünk során végigjártuk sportolói pályafutását, de szóba kerültek a sporton kívüli érdeklődései is.

Hosszabbítás (2023. április 11., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. április 11., Kedd 15:00

Szombaton kezdődik a snooker világbajnokság, a sportág rajongóinak ez a legfontosabb két hét az évben. A selejtezőben most először volt magyar résztvevő, Révész Bulcsú 16 évesen szépen helytállt profi riválisával szemben. Maga a torna sok kérdést felvet: tud-e egyedüli rekorderré válni Ronnie O'Sullivan, mi lesz a kínai játékosokkal eltiltott honfitársaik távollétében és mikor növi ki a legendás Crucible színházat az esemény? Kérdéseinkre Varga Máté, a Kezdőlökés Facebook-oldal mindenese válaszol.

A műsor második részében a labdarúgó Bajnokok Ligájával foglalkoztunk, ahol a héten a negyeddöntők első mérkőzéseit játsszák. A sorsolásnak köszönhetően a három legnagyobb esélyes csapat egy ágra került, miközben a másik ágon három olasz csapat és a sötét lónak számító portugál Benfica küzd majd a döntőbe jutásért. Arról, hogy mik az esélyek és mik dönthetnek a világ legjobb klubjai között, Németh Dániellel, az Eurosport kommentátor-újságírójával beszélgettünk.

 

Hosszabbítás (2023. április 04., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. április 04., Kedd 15:00

A 2023. február 28-i adás ismétlése:

A Hosszabbításban ezúttal egy hosszabb interjúval jelentkeztünk. Vendégünk az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnoki érmes rövidpályás gyorskorcsolyázó, Jászapáti Petra. Interjúnkból kiderül, hogy szegedi kislányként hogyan kezdett korcsolyázni, hogy milyen volt 15 évesen felnőtt világkupán indulni, 19 évesen az első olimpiáján részt venni és átélni a magyar téli sportok történetének első olimpiai aranyérmét és, hogy mennyit változott a válogatotton belüli helyzete a Liu testvérek országváltása és a válogatott edzői stábjának átalakulása miatt.

Hosszabbítás (2023. március 28., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. március 28., Kedd 15:00

Remekül kezdte a 2024-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar válogatott, amely hétfő este 3-0-ra legyőzte a szebb napokat megélt Bulgáriát. Szoboszlai csodás szabadrúgásgólja mellett gyönyörű cseleivel és szervezői, vezéri kvalitásokkal is kiemelkedett a csapatból, de szinte senkire nem lehet azt mondani, hogy gyengén játszott volna. A mérkőzésről és a válogatott körüli változásokról Dajka Balázzsal, a 24.hu újságírójával beszélgettünk.
A válogatott szünetben komoly változtatásra szánta el magát a Bayern München vezetősége, a német bajnokságban a második helyre szorult csapatnál ugyanis úgy döntöttek, menesztik a bő másfél éve rekordösszegért szerződtetett Julian Nagelsmann vezetőedzőt. Már azt is tudni, hogy a korábban több csapatnál is nagy sikereket elérő Thomas Tuchel lesz a fiatal edző utódja, akitől azt várják, hogy hozza össze a bajor csapat újabb triplázását. A témáról Mészáros Ábel futball elemzőt kérdeztük.

Hosszabbítás (2023. március 21., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. március 21., Kedd 15:00

Az eheti Hosszabbítás magazinban ismét egy portréműsorral jelentkeztünk. Vendégünk az a Hrutka János, aki labdarúgóként kemény védekezéséről, szálfa termetéről és óriási szabadrúgás góljairól maradt emlékezetes, manapság pedig televíziós szakértőként, sorozatbeli szakkommentátorként ismert, társadalmi kérdésekben nyilvánul meg, nyugatos gondolkodásával üdítő színfolt a magyar sport világában. Beszélgetésünk során végigjártuk sportolói pályafutását, de szóba kerültek a sporton kívüli érdeklődései is.

Hosszabbítás (2023. március 14., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. március 14., Kedd 15:00

A 2022. augusztus 16-i adás ismétlése:

Hajdu Attila a Ferencvárosban kezdte labdarúgó pályafutását, ahol édesapját követve kapusként került ki az utánpótlásból, majd néhány év kitérő után visszatért nevelőegysületéhez, ahol a rendszerváltás utáni magyar focitörténelem sokáig legemlékezetesebb időszakának, az 1995-96-os BL-csoportkörbeli szereplésnek volt főszereplője. Műsorunkban elmesélte, miért nem sikerült jól a németországi időszaka, hogy miben volt más az akkori fociközeg nyugaton és nálunk, hogy hogyan készült a sportkarrier utáni életre és, hogy mivel foglalkozik manapság a TV-s szakértői szerepkör mellett.

Hosszabbítás (2023. március 07., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. március 07., Kedd 15:00

A mögöttünk hagyott hétvégén megkezdődött a 2023-as Forma-1-es világbajnoki szezon, az első hétvége alapján pedig nagyon érdekes következtetéseket lehet levonni a szezon egészére vonatkozóan. A Red Bullok uralták a versenyt, a Ferrari és főleg a Mercedes gyengélkedett, a kisebb csapatok közül viszont kiemelkedett az Aston Martin, amely rögtön az első versenyen a dobogóra állt Fernando Alonso révén. Arról, hogy mi történt Bahreinben és mi várható a szezonban, Wéber Gáborral, az M4 Sport kommentátorával beszélgettünk.
Szintén a hétvége fontos eseménye volt a VI. Magyar Snooker Gála, amely most először hozta Budapestre minden idők talán legjobb játékosát, Ronnie O'Sullivant. Az angol legenda játéka talán elmaradt a csúcsformájától, de jó hangulatban játszotta végig a három előadást, partnere, Mark Allen pedig a szezonban megszokott csodás játékát nyújtotta a gálán. A főszervezők egyike, Buzás Gábor mesélt adásunkban arról is, hogy milyen volt Ronnie O'Sullivan személyesen, a kameráktól távol.

 

Hosszabbítás (2023. február 28., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. február 28., Kedd 15:00

A Hosszabbításban ezúttal egy hosszabb interjúval jelentkeztünk. Vendégünk az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnoki érmes rövidpályás gyorskorcsolyázó, Jászapáti Petra. Interjúnkból kiderül, hogy szegedi kislányként hogyan kezdett korcsolyázni, hogy milyen volt 15 évesen felnőtt világkupán indulni, 19 évesen az első olimpiáján részt venni és átélni a magyar téli sportok történetének első olimpiai aranyérmét és, hogy mennyit változott a válogatotton belüli helyzete a Liu testvérek országváltása és a válogatott edzői stábjának átalakulása miatt.

Hosszabbítás (2023. február 21., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. február 21., Kedd 15:00

Az elmúlt két hétben két fontos téli sportban is világbajnokságot rendeztek, így ezekkel foglalkoztunk az e heti Hosszabbításban. A műsor első részében Szabó Gáborral, az Eurosport szerkesztőség-vezetőjével beszéltük át, hogy mi történt az alpesi sí világbajnokságon, ahol nem nyertek aranyérmet az osztrákok, bombaerősek voltak a norvégok, felemás vb-t zárt Mikaela Shiffrin és született egy görög ezüstérem is - de tényleg!
A biatlon világbajnokság férfi versenyei sokáig egy egyszemélyes show-nak tűntek, hiszen Johannes Bø az első öt megszerezhető aranyérem mindegyikét bezsebelte. Végül azonban a váltóban egy ezüst, az utolsó egyéni versenyen pedig egy bronz jött "csak" össze neki, így nem sikerült a történelmi söprés. A nőknél sokkal izgalmasabbak voltak a versenyek a kiegyenlítettebb mezőny miatt, Hanna Öberg szerzett két aranyérmet. Erről és a vb többi történéséről kérdeztük Lantos Andrást, az Eurosport kommentátorát.

Hosszabbítás (2023. február 14., kedd 15:00)

Műsorvezetők:
Rév Dániel
Farkasvölgyi Gábor

2023. február 14., Kedd 15:00

Ezúttal is két témával jelentkezett a Hosszabbítás sportmagazin. Az elsőben a múlt héten már elkezdett témával foglalkoztunk, egy másik szemszögből. A múlt heti adásunkban beszélgettünk arról, hogy mennyi orosz korcsolyázó jelent meg a magyar válogatottban és az adás után megkeresett minket az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartott Papp Vivien édesanyja, Horváth Emőke, hogy szeretné pontosítani az ott elhangzottakat, mivel több esetben is téves információ hangzott el. Ennek megfelelően a műsor első felében vele beszélgettünk a lánya és a magyar műkorcsolyázók helyzetéről.
A műsor második részének a főszereplője LeBron James, mivel a Los Angeles Lakers klasszisa a múlt héten megdöntötte az NBA alapszakaszának pontrekordját, amit közel négy évtizede tartott a kosárlabda legendája, Kareem Abdul-Jabbar. Vendégünk Tőrös Balázs, a Sport TV szakértője, akivel megpróbáljuk kiemelni azt, hogy mitől is kiemelkedő a számokon túl LeBron James pályafutása.