„Köszönjük,

Archívum

Archívumunk hanganyagai szabadon meghallgathatók és letölthetők, a Klubrádió az itt elérhető tartalmaiért semmilyen formában nem kér anyagi ellenszolgáltatást. Amennyiben mégis ilyen kéréssel találkozik, az a Klubrádiótól független helyről érkező, hamis igény.

Keresés az archívumban

Szerepvállalás (2025. március 22., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. március 22., Szombat 13:00

Ügyvédek a közjóért – ez a PILnet Alapítvány hitvallása. Célja a jog szerepének újragondolása, hogy az mindenki javára tudjon működni. A csatlakozó jogászok és ügyvédek a szakértelmüket ingyenesen ajánlják fel jogi képviseletre vagy tanácsadásra. Almádi Ágnes projekt- és operációs menedzser mesélt arról, miként sikerül elterjeszteni Magyarországon az angolszász kultúrában már hosszú ideje fontos szerepet betöltő pro bono jogi segítség koncepcióját és gyakorlatát.

Támogatni a hazai iskolák matematikatanárainak munkáját, közben pedig könnyebben érthetővé tenni, sőt meg is szerettetni a diákokkal a matematikát. Erre a nem kis kihívásra vállalkozik a mateking.hu, amelynek tananyagait már 740 iskola több mint 3450 matematikatanára használja. A platform segíti az órák izgalmasabbá tételét, a differenciált oktatást és a diákok önbizalmának növelését. Nemrég oktatás és e-learning kategóriában is elnyerte az Év Honlapja díjat. Vendégünk Mosóczi András matematikatanár, a platform alapítója.

Szerepvállalás (2025. március 15., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. március 15., Szombat 13:00

Az élelmiszerpazarlás korunk egyik legégetőbb társadalmi, gazdasági és környezeti problémája. Az ENSZ adatai szerint a világon megtermelt élelmiszerek egyharmada kárba vész. Magyarországon lakosonként 93 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik évente. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy felkutassa a gyártók és kereskedelmi szereplők lejáratközeli és csomagolási hibás készleteit, majd a rászorulókhoz juttassa azokat. A szervezet 2024-ben több mint 10 ezer tonna élelmiszert mentett meg és ezzel 245 ezer nélkülözőnek nyújtott segítséget. Nagygyörgy András külső kapcsolatok igazgató avatott be a részletekbe.
 
Alulról jövő kezdeményezésként alakult, ma pedig már más civileknek segít a Haikubár a Közösségért Alapítvány. A szervezet egy olyan közösségi teret működtet, amely otthona lehet számos olyan közösségi célú tevékenységnek - elsősorban szellemi sportoknak, kulturális műhelyeknek, társasjátékkluboknak -, amelyeknek korlátozottak a lehetőségeik megfelelő terem, helyiség bérlésére. Most pályázati lehetőséget hirdetnek kedvezményes teremhasználatra. Hogy pontosan kiket várnak, arról Pölöskei Petra kuratóriumi elnököt kérdeztük.

Szerepvállalás (2025. március 08., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. március 08., Szombat 13:00

Az élmények és a közösség ereje mindenkié – vallja a Mozdulj! Közhasznú Egyesület. Nemrég új darabot, egy különleges, integrált felolvasószínházi előadást mutattak be, amelyben mozgás-, látás- és hallássérült művészek ép művésztársaikkal együtt szerepeltek. Az előadásban a klasszikus színpadi játékot kerekesszékes tánc, jelnyelvi tolmácsolás és zenére koreografált mozgásvilág tette egyedivé. Dr. Tálos Marianna, az egyesület elnöke volt az a vendége.

Ő mesélt a Hétköznapok Hősei díjról is, amelyet 12 éve alapítottak azzal a céllal, hogy elismerjék azokat, akiknek segítő munkája példaértékű az országban. A közönségdíjat ezúttal Hódy Edit, a Somogyvári Gyógypedagógiai Intézmény igazgatója, az Empátia Alapítvány kuratóriumi tagja kapta, aki hosszú évtizedek óta van a gyógypedagógiai pályán, és azt mondja, ma már nem is tudná magát más területen elképzelni.

Szerepvállalás (2025. március 01., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. március 01., Szombat 13:00

A lakhatás alapvető jog; nem számít, hogy ki éppen milyen élethelyzetben van, laknia mindenkinek kell valahol – ez az Utcáról Lakásba Egyesület legfőbb küldetése. Ma 23 ezer gyerek él szakellátásban, állami gondozásban, közülük sajnos csak kevesen vannak, akiknek sikerül önállóan talpra állnia és nem a hajléktalanságban kezdenie a felnőtt életét. A tavalyi influenszertüntetéseket követően, hatalmas társadalmi összefogásnak köszönhetően már nyolc állami gondozásból kikerült fiatal él saját otthonban. Szociális munkások segítik őket a biztosabb jövőkép elérésében. Máté Zsuzsanna, az egyesület munkatársa mesélt arról, mindez hogyan zajlik.
 
12. szemeszterét kezdte február elején a Szenior Akadémia. A Semmelweis Egyetem főként nyugdíjas korosztálynak szóló online előadás sorozatának idei témái között szerepel például az időskori sürgősségi ellátás, a csontritkulás, a pszichoterápia és a lézer ujjlenyomat-kutatás is. A rendezvénysorozat sikerét mutatja, hogy minden alkalmat öt-hatszáz érdeklődő követ. Az elmúlt 6 év összes, közel 100 eddig elhangzott előadása megtalálható a program honlapján. Vendégünk Dr. Nagy Zoltán professzor emeritus, a Szenior Akadémia szakmai vezetője.

Szerepvállalás (2025. február 22., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. február 22., Szombat 13:00

Harmadszor szervez több napos nyári tábort pedagógusoknak a Hősök Tere Alapítvány, ahol azt a hiánypótló tudást tanulják meg, hogyan erősíthetik a diákok önbizalmát, hogyan tehetik őket bátrabbá és együttműködőbbé a bámészkodó hatás és a fejlődés fókuszú szemlélet erejével. Az így elsajátított tudást, gyakorlatokat, játékokat beépíthetik a mindennapi iskolai életbe, vagy akár a tanórákba is. Ennek eredményeképpen a tanárok és a diákjaik bátrabban állnak ki és tesznek magukért és egymásért, hogy a szolidaritás, együttérzés társadalmi norma legyen. Ezekről is beszélgettünk Fejes Martinez Krisztával, az alapítvány és a tanári tábor trénerével.

Remek példája az önkéntességen alapuló szervezésnek a Kórusok Téli Éjszakája. A program megvalósítását egy több mint 60 önkéntesből álló összetartó csapat segíti, akiknek köszönhetően 30 minikoncerten vehetnek részt és tapasztalhatják meg a közösségi éneklés élményét a látogatók. Chmara Ildikó főszervezőt kérdeztük.

Szerepvállalás (2025. február 15., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. február 15., Szombat 13:00

A holokauszt 80. évfordulója alkalmából, az elnémítottak és áldozatok előtti tisztelgésként indították útjára az élet.történet. pályázatot, 16—22 éves fiatalok számára. A szervezők az írásokon keresztül remélnek betekintést nyerni a mai fiatal generáció életébe, gondolataiba és tapasztalataiba. Az ötletet a Berlinben és a lengyelországi Vilnóban az 1930-as évek zsidó értelmiségiek által létrehozott Jiddis Tudományos Intézet korabeli élettörténet-pályázatai adták. Vendég Horváth Patrícia színházrendező, a projekt vezetője.

Öt célhoz kapcsolódó, azok valamelyikét előmozdító projektekkel lehet pályázni a Fővárosi Szolidaritási Alap 2025-ös pályázatának keretei között. Az öt terület a lakhatási válsághelyzetek kezelése, az akadálymentesítés, a párkapcsolati és családon belüli erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és támogatása, a közösségi ellátások fejlesztése, valamint a fogyatékos, pszichiátriai vagy szenvedélybeteg személyek részére biztosított támogatott lakhatás szolgáltatás fejlesztése. A részletekbe Balog-Urbanovszky Zsuzsanna, a Fővárosi Szociális Közalapítvány projektmenedzsere avatott be.

 

Szerepvállalás (2025. február 08., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. február 08., Szombat 13:00

„Képzelj el két fiatal barátot, akik hasonló versek mélységeiről, vagy nemrég látott színházi darabokról beszélgetnek egy szellős péntek este a Vigadó előtt a Dunaparton, ahogy az évek alatt oly sokszor. Most képzeld el, hogy a csupán 26 éves, 2 méter magas, szálkás barát agyában éppen egy 4 cm-es tumor kezd elhatalmasodni. Egy héten belül minden megváltozik.” Így kezdődik a táncművész Áron története, akinek az agyát egy agresszív ráktípus támadta meg. Nemrég reményteli esélyt találtak egy németországi klinikán, ahol személyre szabott vakcinát fejlesztenek Áronnak. A kivételes külföldi lehetőség azonban körülbelül 35 millió forintba kerül. Hogyan fogott össze a család és a barátok, és miként sikerült igen rövid idő alatt összegyűjteni a kezelésre szánt összeget? A kampányt segítő Török Flóra jóbarát mesélt a műsor második részében. Előtte Gerencsér Balázst, a NIOK alapítvány ügyvezetőjét kérdeztük a hasonló gyűjtési akciókról, valamint arról, mi lehet a siker titka.

Szerepvállalás (2025. február 01., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. február 01., Szombat 13:00

Mindig csodálattal töltenek el azok a tizenéves fiatalok, akik szabadidejükben olyan önkéntes munkát vállalnak, amelynek révén saját vagy tágabb közösségük jóllétét segítik. 

Hónapokig tartó felkészülés és intenzív műhelymunka után januárban lezajlott az UNICEF Rajtad áll a jövőd! innovációs versenyének elődöntője. A program hozzájárul az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény egyik fő pillérének megvalósításához: a gyermekek és fiatalok részvételének erősítéséhez azáltal, hogy az UNICEF szakmai tudást, eszközöket és erőforrást biztosít a programban résztvevő csapatok által azonosított helyi problémák megoldására. 

Az előzetesen bejutott 9 csapatból a zsűri kiválasztotta azt az öt továbbjutót, akik a következő időszakban 300 ezer Ft pénzügyi támogatásban és további mentorálásban részesülnek annak érdekében, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket. A műsor első felében az 5 továbbjutó egyike, a gyulai Project C csapat mutatkozott be, akik az iskolájukban egy adománygyűjtő szekrényt, valamint egy varróműhelyet szeretnének létrehozni. Szegvári Bence mesélt a részletekről. Őt a székesfehérvári Hucskó Csenge követte, aki a két évvel ezelőtti verseny egyik nyertes csapatának tagja, azóta pedig a Rajtad áll a jövőd! program egyik önkéntes szervezője.

Szerepvállalás (2025. január 25., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. január 25., Szombat 13:00

Reagálva a világ és a civil szféra változásaira, az elmúlt néhány évben fókuszt váltott az Önkéntes Központ Alapítvány. Egyrészt arra biztatják a 60 év feletti korosztályt, hogy maradjon minél tovább aktív, és a felhalmozott tudását, tapasztalatát fordítsa társadalmilag fontos ügyekre. Másrészt pedig kortól függetlenül mindenkit arra buzdítanak, hogy legyenek önkéntesek az Idősek Barátai Programban és segítsenek abban, hogy minél több egyedül élő, magányos idős embernek lehessen egy barátja. Farkas Emese ügyvezető mesélt a részletekről. Őt Szabó Zsuzsi követte, aki hosszú évek óta önkénteskedik, valamint ő a koordinátora a 11. kerületi időslátogató csoportnak is.

Szerepvállalás (2025. január 18., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. január 18., Szombat 13:00

A műsor első felében Rózsa Magdolna, a Test-és Lélekszépítő Alapítvány kurátora a vendégünk. Magdi többek közt szociális munkás, mentálhigiénés- és szépségápolási szakember, life coach és mediátor. Amellett, hogy rászorulóknak nyújt ingyenes fodrász és manikűr szolgáltatást, a lelküket is ápolja. Jelenleg a ferencvárosi Konnektor inkubátorház szépségkuckójában dolgozik, és azt vallja, hogy időnként érdemes egy kicsit a másik cipőjébe képzelnünk magunkat és meglátni az embert, aki benne van, majd hálát adni azért, amink van.
 
Főként a gyermek- és ifjúságvédelem, az egészségmegőrzés, az állatvédelem és a fenntarthatóság témákban tevékenykedik a JóPont Alapítvány. Jótékonysági és környezetvédelmi tevékenységükkel minden negyedévben újabb ügyre hívják fel a figyelmet. A Velencei-tó környékén és Székesfehérváron működő szervezet már több mint harminc helyi ügyet karolt fel az elmúlt 3 évben. Tavaly elnyerték a Civil Díj Legsikeresebb adománygyűjtő kampány kategóriájának első díját. Gulyás Judit, az alapítvány egyik kuratóriumi tagja mesélt.
 

Szerepvállalás (2025. január 11., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. január 11., Szombat 13:00

Tavaly októbertől újabb 7 kísérleti fejlesztő, társadalmi innnovátor kezdhette meg munkáját, saját projektjének megvalósítását a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium, a TinLab támogatásával. Közülük kettő mutatkozott be.

Egy beszűkült szociokulturális környezetet a zene és a sport színesebbé tehet és új dimenziókat nyithat meg. Berkeszi Dávidék projektje az óvoda és iskola közti átmenet megkönnyítését célozza egy olyan komplex fejlesztési modellel, amely két pilléren, a birkózáson és a zenén alapul. A periférián élő gyerekek hátránykompenzációján túl azt szeretnék elérni, hogy a diákok szeressenek iskolába járni, hiszen ott olyan programokkal is találkoznak, amikben örömüket lelik és tehetségesek.

Az adás második felében a Bérbaltavár településen dolgozó Beke Márton társadalmi innovátor és közösségfejlesztő mesélt közösségi önkormányzási projektjéről. A fejlesztés célja az önkormányzatok által is alkalmazható, a helyi polgárokat bevonó, aktivizáló, véleményük, javaslataik megismerését, megvitatását és fejlesztési folyamatokba való belépését szolgáló módszerek kidolgozása és validálása.

 

Szerepvállalás (2025. január 04., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2025. január 04., Szombat 13:00

A 2024. október 26-ai adás ismétlése:

A ’Toldi lányok’ című animációs dokumentumfilm egy izolált közösség üzenetét juttatja el a társadalomhoz a mélyszegénységben élő nők álmairól, traumáiról, céljairól, a női sors változásáról.

Elsőként az Északi Támpont Egyesület rendező-forgatókönyvírója, Chilton Flóra mesélt az Igazgyöngy Alapítvány Művészeti Iskolával együttműködésben készülő projektről. A Toldon élő lányok és nők történetei sok ember, többek közt Veress Tamás segítségével jutnak el a nagyvilágba.

Az adás második felében az alapítvány szociális területért felelős vezetőjével beszélgettünk, akinek a film előkészítő szakaszában volt kulcsszerepe.

Szerepvállalás (2024. december 28., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. december 28., Szombat 13:00

 A 2024. november 16-ai adás ismétlése:

A magyar gyerekek saját elmondásuk szerint még mindig túl keveset tudnak az éghajlatváltozásról, miközben az UNICEF 2022-es reprezentatív felméréséből kiderült, hogy több mint 90%-uk szorong miatta. Október végén a COP29 nemzetközi klímacsúcs előtt fiatalok gyűltek össze a Parlamentben, hogy megvitassák a UNICEF fiatal nagykövetei által kidolgozott klímapolitikai javaslatcsomagot. A javaslatok célja, hogy a soros elnökség keretében hazánk képviselői a nemzetközi tárgyalásokon is hangsúlyozzák a gyerekek és fiatalok igényeit és szerepét a klímaválság hatásainak mérsékléséről szóló küzdelemben. Az adás vendége Makara Eszter, a KlímaHősök program vezetője, valamint egy fiatal nagykövet, Szász Anna Dorottya, aki maga is részt vett a javaslatcsomag kidolgozásában.

Szerepvállalás (2024. december 21., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. december 21., Szombat 13:00

Friss felmérések szerint a munkavállalók egyre inkább igénylik a minőségi munkakörnyezetet és a wellbeingre fordított figyelmet, sokszor még a fizetésemelés elé is helyezve ezt. Azok a cégek, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a dolgozók jóllétére, nemcsak a munkatársak elégedettségében látnak javulást, hanem a fluktuáció és a betegszabadságok csökkenésében is. Arról, hogy a a munkavállalói jóllétbe fektetett erőforrások nem csupán költségek, de hosszú távon megtérülő befektetések is, Nagy Márta, a a Fitt Magyarország Alapítvány elnöke mesélt.

Az adás második felében az üzleti, a nonprofit és a kulturális szféra között alkotott hídépítő szerepéről ismert Liptay Gabriellával beszélgettünk. A KPMG magyarországi cégének marketing és kommunikációs igazgatója ugyanis néhány évvel ezelőtt olyan egyedi munkarendet alakított ki, ami ma még hazánkban talán sokak számára tűnik különlegesnek.

Szerepvállalás (2024. december 14., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. december 14., Szombat 13:00

„Összefogással egy befogadó bolygóért” – ez volt a mottója az Európa Tanács által életre hívott Globális Nevelés Hetének, amelynek hazai aktivitásait idén is a HAND Szövetség koordinálta. Balogh Réka, a szervezet szakpolitikai munkatársa mesélt róla. A témahét kiemelt eseménye a Globális Tanterem című program volt, amelyet a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület szervezett. Az esemény fókuszában a víz társadalmi és környezeti szerepe állt. Bátyi-Földesi Dóra elnökségi tagot kérdeztük.

Szerepvállalás (2024. december 07., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. december 07., Szombat 13:00

Az érzelmi kapaszkodó hiánya – talán ez a leggyakoribb, amit azok a gyerekek említettek, akik az Óriás Gyermekjogi Plakát kapcsán osztották meg gondolataikat arról, mit üzennek a felnőtteknek. Szalai Kriszta színésznőnek, a Klubrádió műsorvezetőjének az volt a célja, hogy valódi képviseletet kapjanak a gyerekek azzal, hogy kihangosítja üzeneteiket. Kriszta azt vallja, minél több egészséges lelkű gyermek nő fel, annál több egészséges felnőtt tudja mentálisan gyógyítani országunkat. A műsor első felében vele beszélgettünk. A projekt kapcsán 13 felnőtt vállalta, hogy megosztja gyerekkori traumáját. Egyikük Román Judit színésznő. Ő volt az adás második részében a vendég.

Szerepvállalás (2024. november 30., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. november 30., Szombat 13:00

13. alkalommal publikálta éves jelentését a hazai lakhatás helyzetéről a Habitat for Humanity Magyarország. Többek közt kiderült, hogy a lakástámogatások 90%-a a mai napig nem szociálisan célzott. Közel 90 ezer olyan háztartás van, amely nem rendelkezik házukon, lakásukon belül vízzel, fürdőszobával, WC-vel. A jelentés azt is megállapította, hogy a lakosság 30%-a érintett a lakhatási szegénység legalább egy jellemzője által, ami nagyságrendileg 1 millió háztartást jelent. Az adás vendégei a jelentés első két fejezetének szerzői, Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója, valamint Lukács György, a Habitat szakpolitikai munkatársa.

Szerepvállalás (2024. november 23., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. november 23., Szombat 13:00

Időszakos behajtási tilalom, forgalomcsillapítás, biztonságosabb gyalogátkelők, kerékpársáv és kerékpártároló, szélesebb járdák és zöldebb környezetet. Mindez annak érdekében, hogy a gyerekek biztonságban és tiszta levegőben járhassanak iskolába. Budapest és több vidéki település egyre több iskolája kapcsolódik be abba a nemzetközi kezdeményezésbe, mely során az iskolák előtt időszakosan autómentes utcaszakaszt adnak át, megkönnyítve az iskolák biztonságos megközelítését és csökkentve a levegő- és zajszennyezést. Az Iskolautcák névre hallgató szemléletformáló akcióról Szegő Judit környezetkutató, a Levegő Munkacsoport projektvezetője mesélt.

Őt Gerencsér Balázs, a NIOK alapítvány ügyvezetője követte, akit arról kérdeztünk, hogyan érdemes felkészülni a karácsonyi adományozásra. Kinek adjunk és mennyit, milyen szempontokat vegyünk figyelembe és mely szervezetek számítanak megbízható, etikus adománygyűjtőnek.

Szerepvállalás (2024. november 16., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. november 16., Szombat 13:00

A magyar gyerekek saját elmondásuk szerint még mindig túl keveset tudnak az éghajlatváltozásról, miközben az UNICEF 2022-es reprezentatív felméréséből kiderült, hogy több mint 90%-uk szorong miatta. Október végén a COP29 nemzetközi klímacsúcs előtt fiatalok gyűltek össze a Parlamentben, hogy megvitassák az UNICEF fiatal nagykövetei által kidolgozott klímapolitikai javaslatcsomagot. A javaslatok célja, hogy a soros elnökség keretében hazánk képviselői a nemzetközi tárgyalásokon is hangsúlyozzák a gyerekek és fiatalok igényeit és szerepét a klímaválság hatásainak mérsékléséről szóló küzdelemben. Vendégünk Makara Eszter, a KlímaHősök program vezetője, valamint egy fiatal nagykövet, Szász Anna Dorottya, aki maga is részt vett a javaslatcsomag kidolgozásában.

Szerepvállalás (2024. november 09., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. november 09., Szombat 13:00

Az öngondoskodás erősítése a fő célja, a mértékletesség pedig a kampány központi értéke. A Kék Pont Alapítvány Száraz November akciója idén sok újdonságot, például filmklubot, a szórakozóhelyeken alkoholmentes itallapokat hoz. Tóth Karolina Fancy kampánymenedzser azt mondja, fő célcsoportjuk az ún. kockázati ivók. Ő volt a műsor első vendége.

Vajon milyenek a jövő vezetői? Arról sok szó esik, hogy a digitalizációval hogyan változik a munka világa, arról viszont kevesebbet beszélünk, hogy milyen tudásra, képességekre van szüksége egy jó vezetőnek. Katona Melinda, a Borealis ügyvezetője többek közt az éberséget és tisztánlátást, a holisztikus és nyitott gondolkodást, az agilis működést említi. Az adás második részében vele beszélgettünk.

Szerepvállalás (2024. november 02., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. november 02., Szombat 13:00

Budapesten a József Attila-lakótelepen a környékbeli anyák összefogásával, az ő erőforrásaik és szükségleteik mentén, alulról szerveződik az Anyahajó Anyaközpont. A Terézanyu Pályázaton a ’Női közösségek megtartó ereje’ kategóriában Héda Veronika érdemelte ki a fődíjat, melyet Háló címmel írt az anyaközpontról. Az elismerés felhívja a figyelmet a kisgyerekes anyák mentális sérülékenységére és rávilágít az anyaközösségek sokszor életmentő szerepére. Vendégünk az író, Héda Veronika.

A mentális egészség hozzáférhetőségét tűzte ki egyik céljául egy nemrég alakult praxisközösség, amelyet két kismama álmodott és alapított meg. Azt igyekeznek szem előtt tartani, hogy a pszichoterápia vagy egyéb más pszichológiai intervenció anyagi helyzettől függetlenül mindenki számára elérhető legyen. Az esélyegyenlőségi misszióról és a praxisközösségi modellről az egyik alapítót, Nagy Zsófiát kérdeztük.

Szerepvállalás (2024. október 26., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. október 26., Szombat 13:00

A ’Toldi lányok’ című animációs dokumentumfilm egy izolált közösség üzenetét juttatja el a társadalomhoz a mélyszegénységben élő nők álmairól, traumáiról, céljairól, a női sors változásáról.

Elsőként az Északi Támpont Egyesület rendező-forgatókönyvírója, Chilton Flóra mesélt az Igazgyöngy Alapítvány Művészeti Iskolával együttműködésben készülő projektről. A Toldon élő lányok és nők történetei sok ember, többek közt Veress Tamás segítségével jutnak el a nagyvilágba.

Az adás második felében az alapítvány szociális területért felelős vezetőjével beszélgettünk, akinek a film előkészítő szakaszában volt kulcsszerepe.

Szerepvállalás (2024. október 19., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. október 19., Szombat 13:00

Mennyire vannak tisztában, illetve támogatják-e a magyarok, hogy az állam és az Európai Unió az alacsony és közepes jövedelmű, vagyis az ún. fejlődő országokban nemzetközi fejlesztési és humanitárius programokat hajt végre, és ezekkel összefüggésben nemzetközi kötelezettségvállalásokat is teljesít? Ezt térképezte fel a HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség és a Medián reprezentatív közvélemény-kutatása. A korábbi adatokhoz képest nőtt a lakosság tájékozottsága a témában, a válaszadók szerint ugyanakkor a fejlődő országokban zajló események nincsenek közvetlen hatással Magyarországra, és nem is tartják prioritásnak az ottani történések nyomon követését. Elsőként Balogh Rékával, a szövetség szakpolitikai munkatársával, majd Hamvas Bálint ügyvezetővel értelmeztük az eredményeket.

Szerepvállalás (2024. október 12., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. október 12., Szombat 13:00

Hat projekt nyert a legutóbbi Richter Anna pályázaton, amely az egészségügy, az oktatás és a gyógyszerészet területeinek fejlesztését célzó innovatív ötletek megvalósítására ad lehetőséget. Elsőként arról a 10 részes szülőklub podcast sorozatról beszélgettünk, amely a kamaszokat érintő pszichiátriai problémákról készült. Vendégünk Pap Erika, a Pro Juventa Alapítvány kuratóriumi tagja.

A műsor második felében a lelki egészség világnapjához kötődően Kucsinka Gabi, a a díj projektvezetője mesélt arról a dalról és videóklipről, amelyet diákok készítettek azzal a céllal, hogy minél több társuk figyelmét felhívják a lelki, mentális nehézségek megelőzésére.

Szerepvállalás (2024. október 05., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. október 05., Szombat 13:00

Elsőként az önkéntesség szépségeiről beszélgettünk. Vendégünk Huszka Zsuzsa önismereti mentor, a RákLiga és a Világszép Alapítvány önkéntese, aki SzomatoDráma játék alkalmakat tart rákbetegséggel küzdők és felgyógyultak számára, valamint rendszeresen mesét olvas állami gondozásban lévő gyerekeknek.

"Tegyünk együtt egy jobb internetért!” címmel szervezte meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat média- és internetkonferenciáját. Sipka Bence pszichológus, ember-technológia kapcsolat szakértővel a gyerekek digitális védelmével kapcsolatban beszélgettünk a szülők felelősségéről, a tudatos nevelésről.

Szerepvállalás (2024. szeptember 28., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. szeptember 28., Szombat 13:00

Működnek bennünk olyan rejtett mechanizmusok, amelyek egy-egy szituációban tudat alatt akadályozzák, hogy az értékrendünk szerint cselekedjünk. A Hős Iskola Programban tudatosítják és megmutatják, hogyan lehet meghaladni ezeket. Az idén ősszel a negyedik tanévét kezdő program célja, hogy felelős, másokért kiállni tudó és akaró fiatalokat neveljen. Az élményprogramokon a tanárok a diákokkal vagy akár a szülőkkel együtt vehetnek részt. Fejes-Martinez Krisztina, a Hősök Tere alapítvány tréningcsapatának vezetője, a Hős Iskola program vezetője volt a vendég.

Olyan elkötelezett jogászok vagy joghallgatók jelentkezését várja az Utcajogász Egyesület, akik szeretnék tudásukat arra használni, hogy javítsanak a szegénységben élők lakhatási és szociális helyzetén. Az egyesület ügyvédek jelentkezését is várja, akik a szakmai kihívások mellett fontosnak tartják az emberi méltóság védelmét, és szívesen vállalnának peres képviseletet kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében. A szabadidejükben a szegénységben élő emberek jogaiért önkéntesként dolgozó jogászok képviseletében Telek Dalma mesélt.

Szerepvállalás (2024. szeptember 21., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. szeptember 21., Szombat 13:00

A 2024. július 27-ei adás ismétlése:

A női kezdeményezések támogatása mellett a nők helyzetének javítása érdekében tevékenykedő szereplők védelmére, együttműködésük ösztönzésére, a nőmozgalom megerősítésére, a női jogok érdemi és átfogó előmozdítása érdekében jött létre a Magyar Női Alap Alapítvány. A szervezet fontosnak tartja a különféle társadalmi csoportok és mozgalmak közötti, valamint azokon belüli szolidaritást, és előtérbe helyezi az emberi jogok tiszteletben tartását. Az alapítvány most  elindítja első pályázati ciklusát, melynek keretében a sokszínű nőmozgalom szereplőinek, magyarországi hátrányos helyzetű női csoportoknak a kezdeményezéseit várja. Az egyik alapító, Keveházi Kata mesélt a szervezet küldetéséről és a pályázat részleteiről.
 
Hogyan lesz egy műszaki menedzserből brazil jiu jitsu edző? Szekeres Ákos több mint tíz éve foglalkozik SNI-gyermekekkel, akiknek minden évben nyári tábort is szervez. Ezen túl önvédelem-oktatást is tart, ami abban segíthet, hogy a gyerekek könnyebben birkózzanak meg az  iskolai konfliktusokkal. Vele beszélgettünk a műsor második felében.

Szerepvállalás (2024. szeptember 14., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. szeptember 14., Szombat 13:00

Optikai szemüveg beszerzésére írt ki pályázatot hátrányos helyzetű családoknak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A cél, hogy segítséget nyújtsanak a nehéz körülmények között élő gyerekek számára, akiknek gondot jelent a megfelelő szemüveg megvásárlása.  Edvi Péter, a szervezet alapító-elnöke szerint a szemüvegek jelentősen javíthatnák a gyerekek életminőségét és hozzájárulhatnak a megfelelő iskolai teljesítményhez.
 
Bereczki Enikő generációkutató-trénerrel ezúttal a Z, vagyis a mai tizen- és huszonéves generáció kihívásiról beszélgettünk. Egy nemrégiben készült tanulmány azt találta, hogy a Z generáció több mint 40%-a küzd valamilyen formájú digitális függőséggel, ami jelentős hatással van az életminőségükre és társadalmi kapcsolataikra. Hogyan tudunk nekik segíteni, mit tanulhatunk tőlük és mire vágynak a munkahelyen? Többek közt ezekről is beszélgettünk.

Szerepvállalás (2024. szeptember 07., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. szeptember 07., Szombat 13:00

A 2024. június 22-ei adás ismétlése:

Azok a szervezetek kapják minden évben a Civil Díjat, amelyek pótolhatatlan munkát végeznek, jobbá téve az élet számos területét. Idén 170 pályázat érkezett, közülük választott ki 10-et a NIOK Alapítvány. A mai adásban elsőként a 'Legjobb helyi kezdeményezés' kategória nyertese, a Repair Cafe Budapest Közösségi szereldéje mutatkozott be. A józsefvárosi közösségi tér várja mindazokat, akik szívesen javítanák meg az elromlott használati tárgyaikat segítő közreműködéssel, vagy akár megosztanák tudásukat másokkal. Gégény Noémi, a Parafitt egyesület egyik alapítója, a Repair Cafe működtetője volt a vendégünk. Utána Szabó Andreát, a Szentiváni ÖKO Szeglet Egyesület elnökét kérdeztük. A szervezet több mint 16 millió forintot gyűjtött egy átfogó légszennyezettség- és talajvíz vizsgálat elvégeztetésére, mely a Győrszentivánt határoló Ipari Park további bővítésének lehetséges hatásait vizsgálja. A Civil Díjon a 'Legnagyobb hatású projekt' kategóriát nyerték el.

Szerepvállalás (2024. augusztus 31., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. augusztus 31., Szombat 13:00

A mai műsorban az iskolakezdéssel foglalkoztunk. A vakációt általában hosszan és alaposan tervezik a családok, a visszarázódásra azonban kevesebb figyelem jut. A felkészülés elsősorban nem a tanszerek megvásárlását jelenti, hanem sokkal inkább arra kell időt és energiát fordítani, hogy a gyerekek lelkileg és mentálisan is felkészüljenek az új kihívásokra. Dr. Bohács Krisztina intelligenciakutató, a GEM tanulási központ szakmai vezetője adott tippeket ahhoz, hogyan könnyíthetik meg a családok a tanévkezdést, milyen módszerekkel oldható fel az esetlegesen tanulási nehézséggel küzdő gyerekeknek az iskolakezdés okozta stressz.

Őt Tordai Edina, az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodájának gyermekvédelmi munkatársa követte. Több ezer olyan ukrajnai diák is az iskolapadba ül szeptembertől Magyarországon, aki ugyanezt hazájában, a háború sújtotta Ukrajnában nem, vagy csak korlátozottan tehetné meg. A diákévek a gyerekek fejlődése, jövője és szocializációja szempontjából meghatározók. Az UNICEF és helyi partnere, a Magyar Református Szeretetszolgálat célja, hogy segítse a háborús területekről érkező, sok esetben traumatizált gyerekek lelki és pszichés sebeinek gyógyulását és támogassa oktatáshoz, tanuláshoz, egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket.

 

Szerepvállalás (2024. augusztus 24., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. augusztus 24., Szombat 13:00

A 2024. július 13-ai adás ismétlése:

Családjában ő az első, aki érettségizett és diplomát szerzett. A szociális munkás végzettségű, több civil szervezetnek is dolgozó Bogdánné Tímeát a Nógrád megyében végzett, hátrányos helyzetű családokat segítő munkájáért ismerték el nemrég a Nők Lapja Példakép Díj Közösségszervezés kategóriájában. Ma már saját alapítású szervezete, az Érdekem az Érdeked egyesület vezetőjeként dolgozik és mutat példát mindazoknak, akik hozzá hasonlóan nehéz körülmények közül érkeznek.

Egymást érő válságok és gazdasági nehézségek jellemezték a végéhez közelítő ötéves önkormányzati ciklust. Ebben a helyzetben óriási kihívást jelentett helyi lakhatási támogatásokat bevezetni, fenntartani vagy fejlesztéseket, beruházásokat indítani – míg az igény minden eddiginél nagyobbnak bizonyult. A Habitat for Humanity Magyarország februárban meghirdetett országos pályázata épp azoknak az önkormányzatoknak szólt, amelyek a lakhatás területén hiánypótló és példamutató intézkedéseket valósítottak meg; azaz a válságok ellenére sem hagyták cserben lakosaikat. Illyés Tímea, a szervezet programigazgatója a nyertes pályázatokba adott betekintést.

Szerepvállalás (2024. augusztus 17., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2024. augusztus 17., Szombat 13:00

Egyetemi projektből vált vállalkozássá a 'Tudatosan jó'.  Azért jött létre, hogy a társadalmi vállalkozások termékeit egy helyen tegyék elérhetővé azok számára, akik szerint mindenkinek jár az esély az értékteremtő életre. Az alapítók hisznek abban, hogy korszerű eszközökkel nagyobb ismertséget tudnak elérni a társadalmi vállalkozások számára, és ezzel segíthetik őket abban, hogy minél több speciális tehetség kapjon lehetőséget az értékteremtő munkára. Vendégünk Zsirai Viktória alapító.
 
Szomatikus, illetve pszichés hátterű betegségben szenvedő gyerekek és családtagjaik rendszerszemléletű, családterápiás vagy csoportos intervencióját támogatja a Gyermekgyógyító Plusz Program. A MOL Új Európa Alapítványának pályázata olyan programokhoz kíván hozzájárulni, ahol fekvőbeteg- vagy járóbeteg-szakellátást végző intézmények keretein belül kezelésben, gondozásban részesített, betegségben szenvedő, betegségből lábadozó vagy azzal tartósan együtt élő, 18 év alatti gyermekek, illetve a velük egy háztartásban élő közeli hozzátartozóik, családtagjaik terápiája történik. Dr. Török Szabolcs János egyetemi tanár, gyerekgyógyász, pszichoterapeuta, családterapeuta, az alapítvány szociális területének tanácsadója avatott be a pályázat részleteibe.