A népességnyilvántartás és a lakcímnyilvántartás komoly állami és pártérdekeket érinthet – állítja Tóth Zoltán választási és önkormányzati szakértő, aki szerint az új szabály, amely lehetővé teszi, hogy valaki olyan helyre jelentkezzen be, ahol nem is él, szabad utat nyújt valóban a választási turizmusnak.
A magyar gazdaság sok veszélynek van kitéve, a termelékenység és a hatékonyság nőtt az elmúlt években, az EU-s támogatások elmaradása visszavetheti a gazdaságot, amelyet ráadásul komoly infláció is sújt. Ráadásul a választások előtt a kormány komoly költekezésbe kezdett. Mellár Tamás közgazdász, független országgyűlési képviselővel beszélgettünk.
A Facebookra úgy kell tekinteni, mint egy államra, ezért így is kell szabályozni. Erre is jutottak a Political Capital a digitális világ szabályozásáról szóló konferenciáján. Pásztor Emesét, a TASZ projektvezetőjét, a konferencia egyik résztvevőjét kérdeztük.
Türelmetlen a kormány, sajtóhírek szerint nem várja ki, hogy döntsön az Alkotmánybíróság a Kúria által elkaszált népszavazási kérdésről. Az eredetileg öt pontos, úgynevezett gyermekvédelmi referendum egyik tételéről van szó, pedig két hete még alkotmányjogi panaszt nyújtottak be a bírósági döntés ellen. A hír a Magyar Nemzet online kiadásban jelent meg először, aztán onnan eltüntették, de mi lehet az ügy hátterében? Józsa Márta riporter összeállítása.