A megszorítás fogalma és szóalakja tabu kormányzati körökben és médiacsatolmányaikban, de nagyon megátalkodott naivistának kell annak lennie, aki úgy véli, a szuperadóra ítélt vállalatok, bankok nem találnak majd kiskapukat a sarc áthárítására. A Ryanair már meg is tette. Csiki Gergellyel, a Portfolio.hu lapigazgatójával beszélgettünk erről.
Az ukrán elnök Szeverodonyecket nevezte meg olyan helyként, ahol a háború eldől. Az oroszok állnak jobban, Kijev a nyugati nehézfegyverek beérkezésében bízhat, szakértők pedig még mindig elhúzódó háborút jósolnak. Feledy Botond külpolitikai elemző elemzett.
Az orosz energiafüggőség felszámolása politikai akarat kérdése – jelentette ki a litván nagykövet, Vytautas Pinkus a Klubrádiónak. Azt mondta, náluk is veszélyhelyzet van, de a kormánynak korlátozottak a jogosítványai, nem hozhat a helyzetre hivatkozva bármilyen döntést. Csernyánszky Judit interjúja.
Milyen szerepet játszott a média a választást megelőző kampányban, illetve a választási eredmény alakulásában? Mekkora valójában a Fidesz-média túlsúlya? Elvárható-e a független médiától, hogy semleges álláspontot képviseljen, vagy a politikai szerepvállalás magánmédiaként számára normális? A Republikon Intézet vitájáról Kárpáti János készített beszámolót.