„Köszönjük

Dettre Gábor Berlinben élő Balázs Béla és Tolerancia díjas filmrendező, forgatókönyvíró, társproducer. Hosszú évek után készített ismét idehaza filmet. A címe: Csendes éj. Egy idős asszony, (Molnár Piroska ) és egy fiatal fiú, (Vilmányi Benett)  találkozásáról szól, veszteségekről, a fiú az édesanyját, az anya a fiát veszítette el.  Kilátástalannak indul a szenteste, aztán fordulatot vesz.

Lantos Péter még ötéves sem volt, amikor a családjával együtt elhurcolták a hírhedt Bergen-belseni koncentrációs táborba. Szabadulása után visszakerült a szülővárosába, Makóra, majd Szegeden elvégezte az orvosi egyetemet. 1968-ban már, mint orvos, neuropatológus ösztöndíjasként Londonba került, onnan már nem is jött többet haza. 1980 óta a King's College Pszichiátriai Intézet professzora, a King's Healthcare Neuropatológiai Központ igazgatója, az angol Orvostudományi Akadémia tagja. A jelenleg is Londonban élő orvos életrajzi könyve felkerült az angol The British Book Awards listájára.

Dr. Mészáros György az ELTE docense, oktatáskutató, hosszú évek kutatása után megírta tanulmányát, „Hogyan formál társadalmi lénnyé az iskola?” címmel. Csak a finn oktatás kell és megjavul a társadalom? Csak egy kérdés a sok közül, amire keresi, és meg is adja  a választ.

Lévai Katalin író, régi-új  könyvében, a Bábel- Budapest családregényben nyitott szemmel és érzékeny lélekkel rekonstruálja felmenői múltját, fényképek, levelek, naplók, emlékek segítségével.
 
Besnyő László negyven éve ír verseket, prózát. Fő elfoglaltsága azonban a koncertszervezés. A „Kínai Kedves” című színházi előadásában, amit rendez,  versben, dalban, prózában mesél élete, családja történetéről, félelmeiről,  vágyairól, a visszatérő múltról. 
2024. december 14. Klubdélelőtt (2024. december 14., szombat 09:00)
154:10
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa