

Keveházi Gábor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncos, koreográfus, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének egykori igazgatója. Egy levél részlettel kezdtük a beszélgetést.
Édesanyám emlékére
Édesanyám két évet volt koncentrációs táborban, családom nagy részét ott veszítettem el. Engem 2010 óta üldöznek itthon a szakmámban. Vajon miért? Szerénytelenség nélkül, az egyik legjobb vagyok Magyarországon, mégis külföldre kényszerülök, miközben nem oda illő emberek teszik tönkre a szakmát. Valaha büszke magyar voltam, öregbítettem a magyar kultúra hírnevét a világban, nem kis nemzetközi sikerrel úgy, hogy soha nem hagytam el az országot. Most azt mondom minden fiatalnak, ha ez így marad, gondolkozzanak el azon, hogy Európához szeretnének-e tartozni.
Császy Zsolt az egykori Bibó szakkollégista, Fidesz-alapító, aki 1993-ban kilépett a pártból. Könyve utószava szerint távozása előtt azt üzente Orbán Viktornak, hogy "ő az erő szavában nem hisz, és inkább hisz egy rosszul szervezett demokráciában,mint egy jól szervezett diktatúrában". 2010-ben letartóztatták, a Sukoró-ügy kapcsán, ennek a történetét írta meg az Orbán rezsim börtönében címmel.
Száraz Miklós György babérkoszorús és József Attila-díjas író, Száraz György író fia. Vajon mi történik akkor, ha apám darabokban van? Erre is megkapjuk a választ, mint ahogy azt is elmondja majd, az a jó világ, amelyikben az irodalom, zene, festészet, szobrászat, építészet, művészet fontos. Na most nem éppen ezt a világot éljük, de ezt csak én teszem hozzá.
Pogány Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész nemrégiben szülővárosa, Kaposvár díszpolgára lett. Az hogy ide született a véletlen műve, véletlen, hogy a szülei épp itt alapítottak családot. Hogy hogyan is volt ez, megtudhattuk a mai adásból.