Az oktatás, a pedagógusok és azon belül is az egyházi kezelésben lévő iskolában dolgozó tanárok helyzetéről volt szó. Miért hagyott alább az egyházak lelkesedése új iskolák befogadását illetően, illetve azt, hogy mit gondol az oktatáskutató a közoktatás iránti ideológiai elvárásokról? Mekkora a baj az oktatás területén? Mivel elégedetlenek leginkább a pedagógusok? Ha tényleg olyan nagy a probléma, miért nem tudnak egységesen kiállni magukért a tanárok és az óvodapedagógusok? Hogyan jutottunk el odáig, hogy az oktatásért is felelős belügyminiszter egyértelműnek mondja a pedagógusbérek emelésének szükségességét, aztán a „nem ígérek semmit, és azt betartom” mondattal le is zárja a témát? Miért méltatlan − és alaptalan − a tanárok fejéhez vágni a nyári fizetett szabadságukat? Valós, vagy téves az a közvélekedés, miszerint az egyházi iskolák túl vannak finanszírozva az államiakhoz képest? Miért nem elsősorban a pedagógusok életkörülményeiről szól a pedagógusfizetések körüli vita? Miért nem lát rövidtávon sok esélyt egyik szakember sem a kormányzattal történő érdemi előrelépésre? Utoljára a Pokorni Zoltán-féle minisztérium volt képes arra, hogy struktúrájában átlássa a teljes oktatási rendszert, óvodától a felnőttképzésig. Pontosan modellezték, ha valahol belenyúlnak, az milyen hatással lesz az egész rendszerre. Valóban gyökeres fordulatra volna szükség, látva más országok sikeres oktatási modelljeit? Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy valamiért a kormányzat ki nem mondott érdeke a színvonaltalan közoktatás?
A beszélgetés résztvevői:
Setényi János oktatáskutató
Lakatos Máté, a Szent Imre Gimnázium tanára
Törley Katalin, a Kölcsey Gimnázium tanára
