„Köszönjük

Témáink, vendégeink:

Máltáról Szardíniába hajóztunk Sylvester Ádámmal, hogy e hatalmas múltú, a Földközi-tenger második, Európa nyolcadik, és a világnegyvenhatodik legnagyobb szigetét is megismerjük. Egy nagyon jól működő épületről rántotta le a leplet Kelecsényi Kristóf - a Központi Statisztikai Hivatal palotájáról, ami azon ritka kormányzati épületek közé tartozik amelyben ma is az az intézmény működik, amelyik számára az anno készült.

Torma Tamás a Török-ház középkori titkairól mesél – az alsóörsi ház egykor a török porta és a magyar királyság határán állt-

Mérete 17x17 méter, készült 38 évig – pontosan 1938-1971-ig, anyaga gipsz, na mi ez? Nos, ez az i. sz. 4. századi Róma tűpontos makettje, amiről Laczik Bálint beszél.

A szelíd építészet – új fogalom, autentikus képviselője pedig az Utcafront vendége Örfy József volt, aki bebizonyította, hogy az öncélúság elvetésével, a természet tiszteletével, a felesleges fogyasztói igényekről való lemondással és olcsó, éppen csak a legszükségesebb anyagok felhasználásával szerethető, szép és nagyon jól lakható házat lehet építeni.

Az viszont nem biztos, hogy műemléki házak helyére újat kell építeni. Ez még akkor is igaz, ha Kozár Alexandra azt is elárulta, hogy az Erkel utcában történt bontás helyén egy egészen jó kortárs épület született.

2021. augusztus 14. Utcafront (2021. augusztus 14., szombat 17:00)
47:46
00:00
Műsorvezetők: Rózsa Péter Szerkesztők: Árva Brigitta