Vendégeink, témáink:
- A Louvre üvegpiramisától indultunk tovább Sylvester Ádámmal, érintettük a Musée d'Orsay-t, majd a Quartier Latin felé fordulunk.
- Hazai túrával folytattuk, Torma Tamás Nemeskér felé vezetett, ahol valószínűleg az ország legrégebbi evangélikus templomával ismerkedtünk meg.
- Azután nem is Magyarország, hanem a maga korában Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb automobilgarázsát kerestük fel Kelecsényi Kristóf kalauzolásával, a budapesti Kertész utcában.
- Bejártuk a nemrég átadott Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ modern épületeit és a helyreállított egykori zsidó imaházat, ahol megnyílt a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet.
- Búcsú az Ódry Színpadtól - a szomorú hír nyomán Kozár Alexandra a legendás játszóhely mellett annak elődjéről is beszélt.
- Kiírtak egy pályázatot, aminek eredményeként lesz emlékszobra Hajós Alfrédnak a Margitszigeten– erről is szó volt műsorunkban.