„Köszönjük

Vendégeink, témáink:

 

- Assisibe látogattunk Sylvester Ádámmal, hogy a XIII. században épült templom és bazilika részleteit megismerhessük. Kissé meglepő, hogy a puritán, minden ragyogástól magát távoltartó Szent Ferenc emlékét egy szuper gazdagon díszített templom őrzi, de ez legyen a papok dolga, mi az építészetről beszéltünk.

- Eltűnt a tihanyi Hattyú, de legalább megismerhetjük az alkotóját, a TakerOne művésznevű streetartos fiatalembert, akinek – és persze alkotótársainak – óriási méretű művei Los Angelestől az izraeli Ashkelonig házak homlokzatain, kőfalakon és más, meglepő helyeken láthatóak.

- 121 évvel ezelőtt, májusban avatták fel az ELTE központi épületét, a mai Egyetem téren, ahol az Állam- és Jogtudományi kar működik. Kelecsényi Kristóffal jártuk be a palotát.

- Szuper gyorsasággal helyreállították a berettyóújfalui zsinagógát. Az épület a holokauszt után volt vasraktár és miegyéb, de a lakosság és az önkormányzat régi vágya végül Európai Uniós és állami támogatásokkal megvalósulhatott. Nagy László a rekonstrukciót tervező építészmérnök arról is beszélt, hogyan sikerült fellelni a korabeli terveket, hogy a raktárrá silányított épületet eredeti pompájában helyre tudja állítani.

- A kockás báró, azaz Podmaniczky Frigyes 1884. június 20-án született. Torma Tamás ez alkalommal elevenítette fel a sokoldalú figura életművét, elsősorban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alelnökeként végzett város- és művészetfejlesztési munkáját.

2021. június 26. Utcafront (2021. június 26., szombat 17:00)
47:04
00:00
Műsorvezetők: Rózsa Péter Szerkesztők: Árva Brigitta