Chicago I. rész – Sylvester Ádám építésszel amerikai városi sétára indultunk.
A legendás R-klub, ahol speciel a műsorvezető, Rózsa Péter először hallhatta Cseh Tamást – nos ez a Budapesti Műszaki Egyetem R-szárnyépületében működött. Erről hallhattunk építészettörténeti részleteket Kelecsényi Kristóf művészettörténésztól.
A legek temploma a felvidéki Csetneken található. Ebben a kisvárosban meglepően nagy, a legnagyobb templom, amelynek belső tereit viszont a legtöbb freskó díszíti – Torma Tamás újságíró, építészeti szakíróval mentünk templomnézőbe.
Számos épületet nyilvánított védetté a főváros február végi döntésével. Ferkai András építészettörténész beavatott a részletekbe, többek között azt is megvilágította, hogy nem az adott épület kora a döntő, hiszen egy kortárs mű is kiérdemelheti a védettséget.
Mégsem lesz Gellért-hegyi sikló. A váratlan döntéssel legalábbis a Fővárosi Önkormányzat a ködös jövőbe küldte a 16 éve alakuló tervet. Miért? Nem tudjuk, Mi lesz? Erről kérdeztük a kivitelező cég vezetőjét, Walton Imrét, akinek a kezéből – képletesen szólva – kivették a fánglit.
Tovább zöldül Budapest – Bartha Dorka és Kovács Tamás építészeti újságírók sorozatában ezúttal a VIII. kerületi Déri Miksa utcai park építéséről hallhattunk.