10-ből 7 vonat késett novemberben
9/12/2024 07:04
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
– állítja a vezérigazgató.
Novemberben 10-ből 7 vonat volt pontos, ami enyhe romlás októberhez képest – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója vasárnap a Facebookon.
Hegyi szerint az ok abban keresendő, hogy a magyar vasútvonalak annyira szoros kölcsönhatásban vannak egymással, hogy ha csupán három-négy érzékeny ponton egyszerre, egymással párhuzamosan történik valamilyen természeti vagy műszaki haváriahelyzet, akkor az már az egész ország vasúti közlekedését képes negatívan befolyásolni. Ezáltal pedig akár egyetlen nap is képes egy teljes hónap menetrendszerűségi adatait lerontani.
„Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a legérzékenyebb hálózati pontok megerősítése, illetve a rendkívüli helyzetek mostaninál hatékonyabb, összehangoltabb kezelése rövid időn belül ellenállóbbá, üzembiztosabbá teheti a magyarországi vasúti közlekedést” – állapította meg.
Hegyi Zsolt azt ígérte, a vasúti adatok után december közepéig publikálják majd az autóbuszos közlekedésre és a HÉV-re vonatkozó adatokat is januárjától azonban – minden hónap 16-án – már egyetlen, integrált havi közlekedési riportban számolnak be az előző időszak adatairól.
Vitézy Dávid a vezérigazgató posztjára vasárnap azzal reagált, hogy továbbra sem nyilvánosak a korábbi részletes menetrendszerűségi adatok, a MÁV két hónapja nem közli például a legérzékenyebb szolgáltatás, az InterCity-k késéseit. A valóság és a részletes adatsor helyett szerinte csak egy kozmetikázott propagandaadatot közölnek.