3,3 milliárdból újítják fel a Lázár János batidai kastélyához vezető utat
3/09/2024 11:11
| Szerző: Klubrádió
Alapjaitól újjáépítik a Lázár-kastély felé vezető utat, máshol majd csak megerősítik az aszfaltburkolatot, írja az Átlátszó. Kilométerenként félmilliárd forintot költ a Magyar Közút egy olyan négyszámjegyű mellékútra, melyen alig van forgalom. De az M43-asról éppen Lázár János batidai kastélyához vezet. A 3,3 milliárd forintos felújításról a közút azt írta, műszakilag sokkal gazdagabb, mint az uniós pénzből meghirdetett 165 milliárdnyi. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. cikkünk megjelenése után egy közleményt küldött kiegészítésre, melyben azt írják "stratégiai, forgalomszervezési okokból épül újjá az Algyő-Maroslele összekötő út".
Az úton naponta háromszor megy egy busz és az autóforgalom sem jelentős. Eközben nemrég 2100 milliárd forintnyi beruházást függesztettek fel. A 47-es útról letérve, az M43-as felé vezető 4413-as úton kellemesen lehetett autózni, amíg el nem kezdődtek a felújítási munkálatok.
A Magyar Közút közleménye szerint a 4413-as Algyő-Maroslele összekötő út több mint 6 kilométeres szakaszát hamarosan felújítják, ami bruttó 3,3 milliárd forintba kerül, írta a Szeged365. Csak a Nagyfai bekötőút és az M43-as felüljáró közötti részt újítják fel, de ez is jelentős előrelépés.
Az út teljes hossza az algyői Tisza-hídtól az M43-asig 12 kilométer, ebből most a fele kap új aszfaltot, a másik fele pedig marad a megszokott rázkódós és 40-es sebességkorlátozású. A Wikipédia szerint az Algyőről Ady Majorig közlekedő busz 23,4 kilométeres távot tesz meg 44 perc alatt, napi három alkalommal. Az autóforgalom sem jelentős: körülbelül 236 autó az M43-as csomópontnál, és valamivel több a Tisza-hídnál.
Tehát nem egy túlterhelt mellékút, de a felújítás mégis indokolt, hiszen Lázár János kastélya is ezen az útvonalon található, így a miniszter hamarosan egyenesen tükörsima aszfalton suhanhat majd.
Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy nemrégiben 2100 milliárd forintnyi beruházást függesztettek fel. Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy további 675 milliárdnyi projekt is késni fog, de idővel ezek is megvalósulnak.
Az viszont biztos, hogy a 4413-ason már javában dolgoznak: alaposan felmarták az utat, kivágták a fákat, és a Duna Aszfalt már szorgosan végzi a munkát.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerint az árakat nem érdemes összehasonlítgatni, mert ez a projekt jóval összetettebb, mint az uniós pénzből finanszírozottak. Itt teljes pályaszerkezetet bontanak és újat építenek, ami azért fontos, mert a térfogatváltozó altalaj elég fagyérzékeny. Talajstabilizálásra is szükség van, ami persze plusz költséggel jár, de így biztosítják, hogy az út hosszú távon is jól használható maradjon.
Stratégiai, forgalomszervezési okokból épül újjá az Algyő-Maroslele összekötő út- írta cikkünk megjelenése után a Magyar Közút Nonprofit Zrt.. Mint írták: "A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2024. augusztus 21-én indulhatott el a 4413-as jelű Algyő-Maroslele összekötő út átfogó, teljes körű felújítása, melyről korábban a helyi, Csongrád-Csanád vármegyei közlekedőket és médiumokat is előre tájékoztatta a közútkezelő. A mai napon olyan cikkek jelentek meg a beruházás kapcsán, amelyek politikai szempontok alapján értelmezte át a projekt műszaki paramétereit, így fals módon járhatta be a hazai sajtót a fejlesztéshez kapcsolódó szakmai tájékoztatás.
Ezért a Magyar Közút szeretné még egyszer kiemelni, hogy a projekt olyan hosszútávú fejlesztés kezdő lépéseit jelenti, ami később a 47-es főút fejlesztési munkáihoz kapcsolódó teljes útzár miatti forgalomszervezési munkák miatt stratégiai fontosságú lesz. A 47-es főút algyői Tisza-hídjának bővítési, fejlesztési munkái már előkészítő fázisban vannak, a tervek alapján pedig már most realizálható, hogy az építési munkák során időszakosan teljes útzár bevezetése is sor kerül. A főúton naponta 17470 egységjármű közlekedik, ebből 888 teherautó. Ehhez hasonló forgalmat kell majd szükség esetén elvezetnie a 4413-as jelű Algyő-Maroslele összekötő útnak. A mellékút felújítás előtt nem rendelkezett olyan műszaki paraméterekkel, hogy naponta az ilyen megnövekedett arányú, főleg teherautó forgalom biztonságos és komfortos áthaladását biztosítsa, mivel nem ekkora terhelésre volt méretezve a szakasz. Ezért még a 47-es főút fejlesztése előtt döntöttek arról, hogy a mellékút komplex felújítása elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a szakasz hivatalos terelőút lehessen és a lehető legkisebb mértékű kerülővel számoljanak a térségben közlekedők és a teherautósok, vagyis ez a beruházás a főút fejlesztéséhez tartozó alprojektnek minősül. Tekintettel arra, hogy a mellékút térségében térfogatváltozó altalaj jellemző, amely rendkívül víz- és fagyérzékeny kötött talajfajta, ez pedig a pályaszerkezet deformációját is okozhatja, ezért a meglévő pályaszerkezetet teljes elbontják, új pályaszerkezet épül, arra terítik az új aszfaltrétegeket. A szakemberek célja így az volt, hogy hosszú távon, a terelés alatt és után is megfelelő állapotú utat használhassanak az autósok. Az útszakasz térségben betöltött jövőbeni funkciója mellett fontos kiemelni, hogy ez az út szolgálja a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megközelítését is."