„Klubrádió
A lényeg

A 12-15 éveseket is nagy számban oltani kéne

29/06/2021 14:26

| Szerző: Klubrádió

Lassabban nő az átoltottság a 12-15 éves gyerekek között. Póta György házi gyerekorvos szerint megugrik a fertőzöttek száma, ha újra elkezdenek közösségbe járni a gyerekek. Épp ezért nagyon fontos lenne nyár végéig minél gyereket beoltani.

Magyar Narancsnak adott interjújában Póta György házi gyermekorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskolakezdéssel megugorhat a fertőzések száma, ezért nagyon fontos lenne, hogy a augusztus végéig minél több 12-15 éves gyermek is megkapja az oltását.

A 444 szúrta ki az operatív törzs napi jelentésében eldugott adatot, amely szerint „a 12-15 éves korosztályban eddig 59 ezer gyermeket regisztráltak és 45 százalékuk már fel is vette az oltást”.

A 12-15 éves korosztályban cirka 400 ezer gyerek van. A kormány engedélyezte ugyan, hogy ha a szülők úgy döntenek, akkor olthassák ezt a korosztályt is, de kampányt nem indított rá. Június 10-e óta lehet a 12-15 éveseket regisztrálni. A fenti adatok alapján eddig 14,75 százalékukat jelentették be oltásra. 6,6 százalékuk kapta meg az oltást.

Póta a második hullám, tavaly nyár végi felfutását hozta fel példaként. Akkor szeptember első heteiben robbanásszerűen nőtt az új fertőzöttek száma.

Pixabay
 

A Házi Gyermekorvosok Egyesület is arra hívta fel egy nemrégi megjelent közelményben a figyelmet, hogy a „kamaszok szociális kapcsolataik révén nagy szerepet játszanak a vírus tünetmentes átadásában, amely a víruscirkuláció fenntartásával kedvez újabb mutációk kialakulásának. Nyájimmunitást a fiatalok védőoltása nélkül nem érhetünk el, ráadásul a fertőzés kimenetele még gyermekeknél sem megjósolható, ezért hatékony és biztonságos védőoltás jelenlétében súlyos szakmai hiba a gyermekek természetes immunitására építeni”.