„Klubrádió
A lényeg

A cseh külügyminiszter Szijjártó mellett beszélt az orosz imperializmus veszélyeiről

26/04/2024 15:47

| Szerző: Klubrádió

Jan Lipavský cseh külügyminiszter a Szijjártó Péterrel közös sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy ebben a pillanatban Európa biztonságáért senki sem tesz többet, mint az ukránok, és Prága támogatja a teljes területük visszaszerzését.

Pénteken Budapestre utazott Jan Lipavský cseh külügyminiszter, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatót is tartottak. A 2021 óta hivatalban lévő cseh külügyminiszter most először látogatott el bilaterális alapon a magyar fővárosba.

Szijjártó szerint az Európai Unió jelenleg „formahanyatlásos stádiumban” van, de az Európai Unió Tanácsának közelgő magyar elnöksége ezen szeretne változtatni, másrészt pedig „igazi közép-európai” témákat akarnak majd napirenden tartani. „Az elnökségi időszakunk alatt szeretnénk koncentrálni az illegális migrációval szembeni küzdelem eredményességére. Az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének felgyorsítására és az energiabiztonság szavatolására” – mondta. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, Magyarország készen áll arra, hogy cseh cégek is bekapcsolódjanak a magyar nukleáris fejlesztésekbe, és abban a tekintetben is jól állunk, hogy magyar cégek jelenjenek meg a cseh nukleáris fejlesztések területén.

A cseh külügyminiszter hosszan beszélt az orosz–ukrán háborúról: „Úgy gondolom, ismeretes az a tény, hogy Csehország az orosz imperializmust tekinti a legnagyobb fenyegetésnek és kockázatnak Európára nézve. Csehország addig fogja támogatni Ukrajnát, amíg az szükséges. Európa érdeke, hogy Ukrajna megvédje magát, hogy megvédje magát az orosz agresszióval szemben, és visszaszerezze a teljes területét. Ez nemcsak realisztikus, de szükségszerű cél is, hacsak nem akarjuk, hogy Oroszország a jövőben még inkább fenyegessen bennünket. Erővel kell megakadályoznunk, hogy Európában újrarajzolják a határokat, mert ez a nemzetközi rendet, a nemzetközi stabilitást és prosperitást veszélyeztetné.

Ebben a pillanatban Európa biztonságáért senki sem tesz többet, mint az ukránok, és mi éppen ezért Zelenszkij elnök béketervét támogatjuk, és ebben a pillanatban ezt tekintjük a háború befejezésének egyetlen realisztikus módjának.

Oroszország tulajdonképpen az összes biztonsági alapelvet megsérti, katonai eszközökkel támad atomerőműveket, és az a veszély fenyeget, hogy ezeket elfoglalja, megszállja és megkaparintja az irányításukat. Úgyhogy ezek azok a fontos biztonsági kérdések, amelyekről mi beszélünk” – sorolta Lipavský.

(via Telex, kiemelt kép: Szijjártó Péter/Facebook)