„Köszönjük
A lényeg

A fideszeseknek sem tetszik az alapítványok "lopott" pénze

11/06/2021 08:05

| Szerző: Klubrádió

"A Fidesz azért szervezi ki a közvagyont, hogy egy esetleges választási vereség esetén komoly, az új hatalom számára ellenőrizhetetlen pénz felett rendelkezhessen" - ez általában a többség hozzáállása az alapítványokba szervezett állami vagyonátmentésről a Publicus szerint.

A kutatócég a Népszava megrendelésére megállapította, hogy csak a magyarok 62 százaléka hallott róla, hogy a kormány milyen alapítványokba szervezi ki a közvagyont: nem véletlen, hiszen a kormánypártiaknak csak a negyven százaléka hallott egyáltalán arról, hogy mit is jelent ez a valóságban, míg az ellenzékiek 85 százaléka tud róla.

Ehhez képest egyáltalán nem meglepő, hogy még a kormánypártiak több mint a fele (54%) is ellenzi ezt a fajta "vagyonmentést", harmaduk pedig azt gondolja, hogy a kormány kifejezetten "azért szervezi ki az állami vagyont, hogy egy esetleges választási vereség után a Fidesz, és ne a hatalomra kerülő ellenzék rendelkezhessen felette".

Még a kistelepüléseken élőknek is több mint fele így vélekedik, írja a lap. 53 százalék – köztük 31 százaléknyi kormánypárti szavazó – azt mondja, hogy a végső cél az így kiszervezett vagyonnal az, hogy "tetszőleges áron lehessen eladni Fidesz-közeli cégeknek. Csak 29 százalék hisz benne, hogy a kormány így védené a stratégiai állami vagyont".