„Köszönjük
A lényeg

A Nemzetiben megsérült színész: Még nem beszélgettünk Vidnyánszkyval a balesetről

5/02/2024 16:47

| Szerző: Klubrádió

Horváth Lajos Ottó elmondása szerint Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nagyon leköti a színház, őt meg a gyógyulás. A Nemzeti Színházban történt súlyos baleset egyik elszenvedője először nyilatkozott a történtek után. Kollégájával, Szász Júliával együtt közel három métert zuhantak a Rómeó és Júlia előadásában a díszletről még novemberben.

"A körülményekhez képest jól vagyok - mondta az Indexnek. - A sajtóban megjelent már, hogy a sérüléseink végtagsérülések, az enyém kéz- és lábsérülés. Ezeket igyekeznek a megfelelő szakemberek megfelelően kezelni, hogy helyrejöjjenek. Hosszú folyamat lesz ez, minimum fél év, de lehet, hogy hosszabb. Ez majd fél év múlva kiderül. A civil életemben most igazából ez a fő tevékenység, hogy erre figyelek, ez folyamatos elfoglaltságot jelent a nap nagy részében. Mindenféle komplex kezelést kapok, amit csak meg tudnak tenni a sérült részek, sebek és egyebek kezelésére."

Most egy ideig nem tud visszatérni: "Valószínű, hogy most egy huzamosabb ideig nem fogok tudni visszatérni olyan formán, hogy úgy tudjam ellátni a munkát, ahogy azt szeretném. Akár abban a tekintetben, hogy ne csorbuljon a színházi játék, akár abban, hogy erre tudjak koncentrálni. Mert jelen pillanatban nem igazán tudok másra koncentrálni, mint hogy a sérült kezemmel, lábammal foglalkozzam, annyira lefoglal, annyira vigyázni kell rá. Úgyhogy így nincs értelme. Amikor az ember nincs ott száz százalékig, akkor azt nem lehet csinálni."

 
Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia
 
Rómeó és Júlia című előadásban Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia az erkélyen Fotó: Nemzeti Színház/Eöri-Szabó Zsolt
 

A színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával a baleset óta nem tartják a kapcsolatot. Az Index riportere így tette fel a kérdést: "Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház vezérigazgatójával Debrecenből datálódik a kapcsolatuk, és lehetett tudni, hogy őt nagyon megviselte az, ami történt. Beszélgettek azóta erről, próbálták valahogy feldolgozni?". Horváth azt válaszolta: "Nem beszélgettünk. Őt most nagyon leköti a színház, engem pedig nagyon leköt a gyógyulás, aztán amikor lesz erre idő meg alkalom, akkor majd beszélgetünk."