Áder alapítványának könyveit Matolcsy alapítványának cége adhatja ki
9/11/2021 18:34
| Szerző: Klubrádió
Az Áder János köztársasági elnök által 2016-ban alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) könyveinek kiadására egyetlen ajánlat érkezett be: 45 millió forintos keretösszegű szerződést a Pallas Athéné Könyvkiadó Kft.-vel köthetik meg – vette észre a 444. A könyvkiadó tulajdonosa a Magyar Nemzeti Bank (elnöke Matolcsy György) egyik alapítványa.
Ahogy a 444 írja, a Közbeszerzési Értesítőből derült ki, hogy az egyetlen pályázó megnyerte a közbeszerzést.
A Pallas Athéné Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Meriti alapítvány. Vagyis a köztársasági elnök alapítványának könyveit a jegybank alapítványának könyvkiadója adhatja ki. A Kék Bolygó alapítvány kötelezettséget vállalt arra, hogy megrendeli legalább 10 különböző, egyenként akár 500 oldalas (!) könyv szerkesztését.
A klímavédelmi alapítvány kuratóriumi elnöke Martonyi János volt külügyminiszter, míg a jegybanki alapítványt Csizmadia Attila Norbert vezeti. Ő korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkáraként is dolgozott, jelenleg pedig a kormány által privatizált kecskeméti Neumann János Egyetem alapítványát vezeti – fűzték hozzá a portál cikkében.
Maga a könyvkiadó cég tavaly 138,5 millió forintos árbevétel mellett 31,5 millió forintos profittal zárt.
(Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)