Bérkiegészítés a sertéstelepen: eladták a főnökük malacait, zsebre vágták a pénzt
28/11/2023 14:34
| Szerző: Klubrádió
Egy Tiszacsege melletti telepről szeptember 10-én jelentették a rendőrségnek, hogy eltűnt öt sertésük.
Mint kiderült, a cég egyik alkalmazottja volt az értelmi szerző. Keresett egy vevőt, akit a telephelyre hívott a megbeszélt időpontra, majd szólt öt kollégájának, hogy segítsenek az állatokat felterelni a szállítóra. A vevő megérkezésekor a hitelesség és a pontos elszámolás miatt mind az öt malacot lemérték, majd sorra felterelték az utánfutóra.
Gyanúsítotti kihallgatásán a 47 éves férfi részletes beismerő vallomást tett, elmondása szerint a fizetésüket akarta kicsit kiegészíteni.