„Köszönjük
A lényeg

Így nem lett Zoé a 301. kórházban "hagyott" csecsemő

18/12/2024 13:16

| Szerző: Klubrádió

Elvették az advent első hetében született Zoét szüleitől, akiket az állam alkalmatlannak talált a gyermeknevelésre.

Egy fiatal pár első gyermeke hosszas készülődés és boldog várakozás után született meg. Az első napokban a szülők örömmel gyönyörködtek kislányukban a kórházban, de az örömöt hamarosan kétségbeesés váltotta fel.Ugyanis a gyermekvédelmi szervek alkalmatlannak titulálták őket a gyermeknevelésre - írja történetében a TASZ blogjában.

A  hatósági eljárást a szülők lakóhelyének gyermekvédelmi szervei indították el. A dokumentum külön kiemelte, hogy a

a szülők lakása tiszta és rendezett volt,
az édesanya rendszeresen járt terhesgondozásra,
együttműködő volt. 

Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy az anyának van egy enyhe testi fogyatékossága: biceg. Emellett epilepsziás, bár elismerték, hogy gyógyszert szed, állandó orvosi kontroll alatt áll és a terhessége kezdete óta nem volt rohama.

Az apa "fő bűne" a jelzések szerint, hogy fél szemére vak, súlyos látássérült. 

Bár mindkét szülő kifogástalan életvitelű, dolgoznak, és együttműködnek, ám láthatóan szegénységben élnek. Így a jelentés testi fogyatékosságuk és anyagi hátterük miatt alkalmatlannak tartotta őket gyerekük gondozására.

Ahelyett, hogy ezt a teljesen abszurd és felháborító jelzést visszautasította volna a gyámhatóság, automatikusan megindították a gyermekkiemelési eljárást - írja a TASZ esélyegyenlőségi munkatársa, Borsos Ilona.

Így lett Zoé a 301. olyan újszülött, akire a média kórházakban "hagyott"-ként hivatkozhatna. 

Pedig valójában őt is, mint feltehetően több száz sorstársát, elszakították a szüleitől.

 
Zoé szüleivel Forrás: TASZ
 

 

Zoé nagyszülei rögtön a gyámhatósághoz fordultak, ahol jegyzőkönyvbe mondták, hogy készek beköltözni a fiatal családhoz, és minden támogatást megadni nekik. Egy helyi civil szervezet is kiállt mellettük, vállalva, hogy segítik a szülőket a gyermek gondozásában. De a gyámhatóságnak még ez sem volt elég. Több mint egy hétig a kórházban maradt az újszülött baba minden nappal több magányt, félelmet, traumát elszenvedve teljesen értelmetlenül, miközben szülők, nagyszülők, nagynénik és unokatestvérek várták haza.

Ezen a ponton lépett be Zoé történetébe a TASZ. Miután a család az ingyenes jogsegélyszolgálatunk keresztül is segítséget kért, így Zoét két hát elválasztás után hazaengedték.