„Köszönjük
A lényeg

Elállták a Samsung-akkugyár bejáratát, az Országgyűlés felfüggesztette Csárdi Antal mentelmi jogát

21/10/2024 17:35

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

132 igen 38 nem és 1 tartózkodás mellett felfüggesztette az Országgyűlés Csárdi Antal mentelmi jogát. Csárdi a nyáron, még LMP-sként a párt több aktivistájával elállta a Samung gödi akkugyárának egyik bejáratát.

Csárdi Antal szerint a gödi Samsung-gyár termelését csökkenteni kellett volna, ezért is mentek oda júniusban LMP-s aktivistákkal, hogy lezárják az oda vezető bejáratokat. Szerinte nem áll fent a szabálysértési tényállás, azt mondta, a mentelmi jogról szóló szavazásnak „egyetlenegy vesztese lesz, az pedig a magyar demokrácia”.

Csárdi mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta. A mentelmi bizottság szeptember 30-i ülésén egyetértett a legfőbb ügyész indítványával, a tagok 5-1 arányban azt javasolták a parlamentnek, hogy szavazza meg a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Polt arra hivatkozva kérte mentelmi jogának felfüggesztését, hogy Csárdi szabálysértést követett el, amikor lezárta a gödi Samsung-gyár bejáratait. Az LMP tüntetést szervezett a gyár elé, az esemény után azonban a párt pár aktivistája még ott maradt, és lezárták az akkumulátorgyárhoz vezető Fóti utat egy keresztbe elhelyezett paravánnal. Csárdi Antal és más aktivisták nemcsak ezt a bejáratot, hanem később az M2-es autópálya felőli bejáratot is lezárták. Csárdit többször is felszólította rendőrség, hogy hagyja el a helyszínt, ezt azonban nem tette meg. Ezzel viszont szabálysértést követett el, amit a helyszínen el is ismert.

Csárdi Antal nemrég jelentette be, hogy kilép az LMP-ből, majd arról beszélt, hogy még mielőtt az LMP kongresszusa döntött volna Vitézy Dávid LMP-s főpolgármester-jelöltségéről, előrehaladott egyeztetések voltak Rogán Antal, Vitézy Dávid és Ungár Péter, a párt társelnöke között az ügyben.

Egy rágalmazási ügy miatt a kormánypárti Pócs János mentelmi jogának felfüggesztéséről is döntött ma a parlament. A képviselők 22 igen, 140 nem és 1 tartózkodás mellett úgy szavaztak, hogy a fideszes képviselő mentelmi jogát ne függesszék fel. Pócs egy Facebookra posztolt, Illés Gergő polgármesterjelöltnek címzett videóban májusban arról beszélt, hogy szerinte 10 éve Jászapátit szétlopta a korábbi MSZP-s polgármester, Szabó Lajos és Illés apja. Az azóta a Tisza Párt támogatásával polgármesternek választott Illés apja tett rágalmazásért feljelentést Pócs ellen.

(forrás: Telex, kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)