Globális vészhelyzetet hirdetett a WHO a majomhimlő terjedése miatt
14/08/2024 20:47
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A megbetegedések több mint 96 százalékát a Kongói Demokratikus Köztársaságból jelentik. Az Egészségügyi Világszervezet arra kérte a gyártókat, nyújtsák be kérelmeiket, hogy minél hamarabb megvizsgálhassák és elfogadhassák vakcináikat.
Globális vészhelyzetet hirdetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlő afrikai terjedése miatt – írja a Telex.
A betegség ellen létezik védőoltás, a szervezet a napokban arra kérte a potenciális gyártókat, hogy minél hamarabb nyújtsanak be kérelmet, hogy gyorsított eljárásban megvizsgálhassák és elfogadhassák vakcináikat.
Ez a besorolás a WHO által kiadható legmagasabb fokú riasztás. 2022 nyarán az esetszámok megugrása miatt már egyszer kihirdették, a járvány akkor 116 országban ütötte fel a fejét, nagyjából 100 ezer embert érintett és körülbelül kétszázan haltak meg a betegségben. Az idén év elején indult újabb járvány a korábbinál súlyosabbnak tűnik, úgy tűnik egy virulensebb variáns terjed, a halálozási arány pedig a két évvel ezelőtti 0,2 százalékkal szemben most 3 százalékos.
Az afrikai járványügyi központ (Africa CDC) korábban azt jelentette, hogy idén 13 országban mutatták ki a majomhimlőt, ugyanakkor mind az összes megbetegedés, mind a halálesetek több mint 96 százaléka a Kongói Demokratikus Köztársaságban történt. Az országban több mint 14 ezren fertőződtek meg és 524-en vesztették életüket – írja az AP hírügynökség.