Győzött a helyi szemétszállító Nagykanizsán
4/01/2025 14:17
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A felháborodás miatt meghátrálhatott a MOHU, január 6-tól újra a helyi önkormányzati cég szállítja el a szemetet a környéken.
Nagykanizsán és térségében végül mégis a helyi cég végezheti ezután is a szemétszállítást. Január 6-tól visszaáll a régi rend.
Horváth Jácint, a város DK-s polgármestere szombati Facebook-bejegyzésében azt írta, Nagykanizsa összefogott és győzőtt.
A kanizsai kukások hősök lettek. Nélkülük nem lehetett volna sikert elérni, mert mindvégig kitartottak a cégük mellett és a város mellett, nem adták fel. Büszkék vagyunk rátok, hatalmas köszönet nektek!
– dicsérte posztjában a városvezető a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. dolgozóit, akik ugyancsak megköszönték a polgármester, az alpolgármester, a térség országgyűlési képviselője és minden velük szimpatizáló támogatását.
A héten nagy felháborodást okozott helyben, hogy a MOHU döntése alapján elvették a szemétszállítást az önkormányzati cégtől, ráadásul egy olyan másik vállalatra bízva azt, aminek kezdetben nem volt elegendő embere sem a feladat elvégzésére.
Úgy tűnik, a MOHU végül meghátált, a cég egyelőre nem kommentálta a fejleményeket.