Kocsis benézte, és jól beszólt a kormánynak
6/07/2021 08:19
| Szerző: Klubrádió
Szegedi látogatása után a sok szúnyogra panaszkodott a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté. Az RTL Klub híradója szerint azonban a szúnyogirtás nem önkormányzati hatáskör, hanem belügyminisztériumi.
A szegedi polgármesteri hivatal egyik vezetője a híradónak elmondta, a szúnyogirtást a Fidesz 2014-ben tette állami feladattá, ennek ellenére Szeged sokszor kénytelen maga irtani a Katasztrófavédelem helyett.
Azaz a szúnyogok miatt Kocsisnak Pintér Sándorra kellene mutogatnia és nem Botka Lászlóra. A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az RTL Klubbal azt közölte: Kocsis Máté őket nem tájékoztatta a szegedi szúnyoghelyzetről, írja a 24.hu.
Kocsis kedden reggel pikírt posztban próbált visszavágni a sajtónak, amely felvilágosította a helyzetről. Kocsis szerint a "lakájmédia" szövegértelmezési gondokkal küzd, mert ő tulajdonképpen nem is kritizált, "pusztán azt a tényt állapítja meg, hogy Szegeden sok a szúnyog. Bárki is a felelős érte, sok a szúnyog. Erre panaszkodtak az ott élők" - írta.
Szerinte a szúnyoggyérítésre "minden önkormányzatnak lehetősége van saját költségvetése terhére (...) "tehát a féltve őrzött Botka László ha nagyon akarná, pont megtehetné, hogy szúnyogot irt, de jobb másra mutogatni. Számos településen (balos polgármesterek is) megteszik ahelyett, hogy durcásan a propagandasajtóhoz rohangálnának. Szóval az a helyzet, hogy a polgármester úrnak sajnos több köze van a sok szúnyoghoz, mint a kézicsapat bajnoki címéhez". Akit bővebben is érdekel Kocsis "gondolatmenete", itt olvashatja.