Már szervezik a Trump-Putyin találkozót
10/01/2025 13:18
| Szerző: Klubrádió
A megválasztott amerikai elnök azt mondta, hogy találkozót szerveznek közte és Vlagyimir Putyin között.
Trump nem adott határidőt arra vonatkozóan, hogy a találkozóra mikor kerülhet sor - írja a BBC.
„Találkozni akar, és ezt most szervezzük” - mondta a floridai Mar-a-Lago üdülőhelyén tett megjegyzéseiben.
A Kreml válaszul közölte, hogy nyitott a tárgyalásokra, de a részleteket még nem erősítették meg.
Trump azt ígérte, hogy hamarosan, január 20-ai hivatalba lépése után tárgyalásokat folytat az ukrajnai háború befejezéséről, és szkeptikusan nyilatkozott a Kijevnek nyújtott amerikai katonai és pénzügyi támogatással kapcsolatban.
„Putyin elnök találkozni akar” - mondta az amerikai elnök még csütörtökön.
Trump kampányába többször is kijelentette, hogy hivatalba lépése után "24 órán belül” helyreállítja a békét Ukrajnában és véget vet a háborúnak. Az ukrajnai rendezésért felelős különmegbízottja azonban legutóbbi nyilatkozatában már arról beszélt, hogy ez az első 100 napban történhet meg.
Az ukrán külügyminisztérium szóvivője pénteken azt mondta, hogy Kijev arra számít, hogy a beiktatás után magas szintű tárgyalásokra kerül sor a Trump-kormányzattal.
Ez magában foglalja Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esetleges találkozóját is.