Lázár János meglátogatta a Magyar Rádió bontása ellen tüntetőket
9/09/2024 15:45
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfő reggel váratlanul megjelent a fővárosi Palotanegyedben, az épülő Pázmány Campusnál, ahol egy hete kezdődött tiltakozás amiatt, hogy lebontják a Magyar Rádió történelmi épületeit – derül ki a miniszter és a Zöld Palotanegyedért Facebook-posztjából is.
A lakók és a kerület tiltakozása ellenére múlt héten megkezdődött a bontás, a rádió régi épületeinek helyén 300 milliárd forintból épül új diáknegyed. A Zöld Palotanegyedért csoport azt írta, a mai előadásuk helyett Lázárral kávéztak, értelmes beszélgetést folytatva próbálták az érveiket újra elmondani, de úgy látják a 10 000 diák belvárosi igényei és a katolikus egyház kiszolgálása fontosabbak Lázárnak, mint a választópolgárok.
Márkus Ferenc, a Zöld Palotanegyedért szóvivője a Klubrádiónak azt mondta: Lázár János a mai egyeztetés során részben elismerte a szervezetük szempontjait , ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy 10 000 diák elhelyezéséről van szó, ami egy magasabb érdek a kormány számára. Hozzátette: petíciót indítottak, amelyben azt kérik a Minisztériumtól, hogy állítsák le az épületek lebontását.
(Via Telex)