„Köszönjük
A lényeg

Leállt az érsebészet a veszprémi kórházban

17/07/2024 10:00

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

Épp csak a leállásról nem tájékoztatták a nyilvánosságot.

"Gyakorlatilag a nyár kellős közepén, a legnagyobb terhelés során leállt a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház érsebészeti ellátása" – írta dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az X-en. Erről pedig „a jelek szerint elfelejtették az NNGYK-t értesíteni”.

A szakember szerint „a jelek szerint a lakosság felé is megpróbálták elsunnyogni, hiszen annak ellenére, hogy a hatályos jogszabály” erre kötelezi őket, ilyen tájékoztatás nem olvasható jelenleg a kórház honlapján.

„A Veszprémi Veszprém Csolnoky Ferenc Kórház, a megye irányító kórháza, a nyári szezonban a normál forgalmának a többszörösével néz szembe, ez viszont tervezhető, akárcsak a téli fűtési szezon, immár sokadszor még sem sikerült”. Szerinte kérdés, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásához mennyiben járult hozzá a jelenleg zajló vezetőváltás az intézményben.

A tehermentesítő kórházak a tervezhető műtéteket nem tudják átvállalni, mert ők is teljesen telítettek.

Hozzátette, a helyzetről értesítették „az érintett hatóságokat, a fenntartó OKFŐ-t, az Országos Mentőszolgálatot, valamint a városkórházakat”. Kunetz szerint viszont az NNGYK-hoz nem jutott el az infó, mivel a ma kiadott „kijelölések” között nincs erről tájékoztatás.