Leisztinger Tamás megvette a Honvédot
15/08/2024 11:04
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Kormányoktól függetlenül megtalálja a számítását.
Leisztinger Tamás cége, az Arago Sport lett a kispesti Honvéd FC új tulajdonosa. A korábbi tulajdonos Reditus Equity öt év után válik meg a klubtól – derül ki a klub közleményéből.
A „baloldal vörösbárójaként” is emlegetett Leisztinger olyan nagyvállalkozó, aki kormányoktól függetlenül meg tudta találni a számításait: volt ő már szocialista háttérmilliárdos, de a NER-ben is talpon tudott maradni.
Kispesti Honvéd FC
Facebook
Ebben az is segíthette hogy 2010-ben bevásárolta magát a borsodi focicsapatba, amit csak tíz évvel később adott el, de tavaly az ő bányacégéért fizetett közel négymilliárd forintot a magyar állam – emlékeztet korábbi fejleményekre a 444.