„Klubrádió
A lényeg

Magyar és lengyel jogállamisági ügy: megindította a pert az Európai Parlament a Bizottsággal szemben

29/10/2021 19:48

| Szerző: Klubrádió

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke felkérésére a testület jogi szolgálata keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz az Európai Bizottság ellen a jogállamisági mechanizmusról szóló rendelet alkalmazásának elmulasztása miatt – közölte az MTI.

A sajtóközleményben a testület úgy fogalmazott: „a tavaly decemberben uniós szinten elfogadott rendelet lehetővé teszi, hogy az EU felfüggeszthesse az uniós költségvetésből történő kifizetéseket azon tagállamok számára, amelyekben a jogállamiság veszélyben van”.

Az Európai Bizottság, az unió végrehajtó szerve azonban eddig tartózkodott annak alkalmazásától, ezért az EP jogi ügyekkel foglalkozó szakbizottsága bírósági eljárás megindítását javasolta, amelynek előkészítését október 20-án kezdte meg a testület jogi szolgálata.

Sassoli korábban az EP jogi stábjának küldött levelében úgy fogalmazott: „Azoknak az uniós tagállamoknak, amelyek megsértik a jogállamiságot, nem járhatnának uniós források. Tavaly a Parlament keményen küzdött egy olyan mechanizmusért, ami biztosítja is ezt. Az Európai Bizottság azonban még mindig nem hajlandó ezt alkalmazni”.

A friss sajtóközleményben azt írja, „a szavakat tettekre kell váltani”.

A mechanizmust az uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadásához kötötték – és bár a magyar és a lengyel kormány vétóval fenyegetett miatta, attól végül politikai alkut kötve elálltak. Az alku szerint ugyanis a kormányok megtámadhatják az Európai Bíróságon a mechanizmusról szóló jogállamisági rendeletet, és amíg a Bíróság nem dönt az ügyben, addig az Európai Bizottság nem függesztheti fel a tagállamoknak járó uniós források kifizetését.

Ezt támadná meg az Európai Parlament, a képviselők szerint ugyanis az EB-nek régóta meglenne a jogalapja ahhoz, hogy beindítsa a mechanizmust Magyarország és Lengyelország ellen.

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a múlt heti EU-csúcs zárókonferenciáján arról beszélt, hogy a bizottság jelenleg iránymutatást dolgoz ki a mechanizmussal kapcsolatban, az unió bírósága pedig december elején lengyel és magyar felkérésre megítéli, hogy az eszköz jogi szempontból elfogadható-e. Hozzátette, hogy a bírósági határozat megszületéséig a testület nem hoz intézkedéseket.

A januárban életbe lépett mechanizmust ugyanakkor visszamenőleg is alkalmazza. A rendelet szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései sértik az Európai Unió pénzügyi érdekeit. A jogszabály nemcsak egyedi esetekben, hanem akkor is alkalmazható lesz, ha az alapvető jogok rendszerszintűen sérülnek és ennek hatása van az uniós források kezelésére.

(forrás: Telex)