„Klubrádió
A lényeg

Magyar György: Februárban lehet államfőjelöltje az ellenzéknek

26/10/2021 16:24

| Szerző: Klubrádió

Nem lenne szerencsés, ha a parlamenti választás előtt döntene a Fidesz egyedül az új köztársasági elnök személyéről – véli Magyar György ügyvéd. Az Államfő-előválasztási Előkészítő Bizottság elnöke hozzátette fontosnak tartják, hogy legalább javaslatot tegyenek egy, a mai ellenzéki oldalon is elfogadható személyre.

A köztársasági elnöknek a nemzet egységét kell megjelenítenie, már csak azért is fontos lenne, hogy a személyéről ne a jövő áprilisi parlamenti választás előtt hetekkel a Fidesz egymaga határozzon, hanem széles társadalmi konszenzus alapján szülessen döntés – írta Magyar György ügyvéd, az Államfő-előválasztási Előkészítő Bizottság elnöke honlapján.

A 24.hu összefoglalója szerint Magyar arra hívta fel a figyelmet, az ellenzék ebbe a folyamatba érdemben nem tud beleszólni, de egy köztársaságielnök-jelölti előválasztás eredménye a hatalom számára fontos jelzés lehet

Áder János köztársasági elnök 2022 májusában tölti ki második államfői ciklusát, és a hatályos szabályok szerint nem választható újra. Az utódjáról a parlamentnek pedig legalább harminc-hatvan nappal korábban, tehát jövő márciusban, illetve április első felében döntenie kell.

Múlt vasárnap az ellenzéki előválasztás lebonyolításában közreműködő civilek  egy része és szakértők egyeztettek a köztársaságielnök-jelölti előválasztásról, és egyetértés született abban, hogy mielőbb, akár november-decemberben történjék meg a potenciális államfő személyére a jelölés, és utána jöhet az előválasztás. Annak eredményét február 24-én hirdethetnék ki, tehát reményeik szerint előbb, mint, hogy a Fidesz megnevezné a saját emberét.

Magyar György hangsúlyozza, hogy tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon az államfőt nem közvetlenül választják az állampolgárok, de fontosnak tartják, hogy legalább javaslatot tegyenek egy, a mai ellenzéki oldalon is elfogadható személyre.