Mazsihisz-elnök: Gyöngyösi személye nemkívánatos zsidó körökben
11/04/2023 14:17
| Szerző: Klubrádió
Heisler András, a Mazsihisz elnöke közölte: meglepte Gyöngyösi Márton jelenléte az amerikai nagykövet széderesti vacsoráján. A jobbikos politikussal a rendezvény végén közölte, hogy a Mazsihisz a Jobbikkal továbbra sem folytat semmiféle párbeszédet, Gyöngyösi pedig zsidó körökben "nem kívánatos személynek minősül".
Heisler András, a Mazsihisz elnöke is részt vett David Pressman amerikai nagykövet széderesti vacsoráján. Azzal viszont csak a helyszínen szembesült, hogy Gyöngyösi Mártont, a Jobbik-Konzervatívok elnökét és EP-képviselőjét is meghívták az alkalomra, sőt, pont vele szemben ültették le.
A Mazsihisz.hu azt írta: Heisler nem akart volna botrányt kelteni azzal, hogy otthagyja az eseményt. Ugyanakkor a vacsora után közölte Gyöngyösivel, hogy a Mazsihisz már nyolc éve deklarálta: nem akar a Jobbikkal párbeszédet, ezért most sem fog reagálni arra, hogy a párt hetek óta személyes találkozót kér tőle.
Heisler szó szerint azt mondta Gyöngyösi Mártonnak: zsidó körökben az ő személye különösen nemkívánatos.
Gyöngyösi Márton egy 2012-es parlamenti felszólalásában azt mondta, a kormánynak fel kellene mérnie „azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”. Másnap úgy nyilatkozott, parlamenti felszólalásában félreérthetően fogalmazott, és valójában csak „a magyar kormányban és országgyűlésben potenciálisan jelen levő izraeli-magyar kettős állampolgárok által előidézett nemzetbiztonsági kockázatra” kívánta felhívni a figyelmet. Egyúttal elnézést kért a „félreérthető kijelentésért”. Később felszólalását több alkalommal is véletlen nyelvbotlásnak és borzasztó tévedésnek nevezte. A Klubrádióban másfél éve arról beszélt, hogy a Jobbik álláspontja sokat változott.
Az amerikai nagykövetség Facebook-oldalán megjelent fotók alapján Gyöngyösi Mártonon és Heisler Andráson, a Mazsihisz elnökén kívül a vacsorán részt vett még Dragomán György író, Kiss Henriett, a Mazsihisz alelnöke, Nagy Ervin színész, Borgula András (a Klubrádió volt munkatársa), a Gólem Színház vezetője, illetve Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója.
(via hvg.hu)