„Ki
A lényeg

Még mindig több mint 2800 fős a pedagógushiány az országban

6/08/2024 14:50

 | Szerkesztő: Ivánkai Márk

Az új kormányzati elvárások miatt pedig további távozókat vár a szakszervezet.

Még mindig több mint 2800 fős a pedagógushiány az országban – írja a Népszava a KÖZIGÁLLÁS portál adatai szerint. A lap rámutat: a júniusi tanévzárást követően mintegy 4 ezer hirdetés volt elérhető az oldalon, vagyis az álláshelyek többségét még nem sikerült feltölteni.

A parlament még júniusban, gyorsított eljárásban fogadta el azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy 55 év feletti katonatisztek is jelentkezhessenek tanárnak, ha van pedagógus végzettségük is. Ha nincs, akkor is jelentkezhetnek, a tankerületi központok majd átképzik őket. A katonák iskolákba vezénylése ellen az aHang platform és a Szülői Hang Közösség is petíciót indított.

Keddi hír, hogy valamennyi pedagógusnak az év végéig vizsgáznia kell a nemzeti alaptantervből. Az erről szóló kormányzati javaslatot ma kapta meg véleményezésre a Pedagógusok Szakszervezete. Totyik Tamás a szakszervezet elnöke több okból is érthetetlennek tartja a kormányzati javaslatot és attól tart, hogy ez tovább növeli a pályaelhagyók számát. 

2024. augusztus 06. A lényeg (2024.08.06.) Totyik Tamás
00:46
00:00