„Köszönjük
A lényeg

Megszavazták: megemelik a parkolási díjakat Erzsébetvárosban

22/10/2024 15:33

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Az első autó után 36 ezer, a második után 72 ezer forintot kell fizetniük a kerületieknek.

Ahogy azt  Niedermüller Péter polgármester a múlt pénteken kilátásba helyezte,  a VII. kerületben élők lakossági parkolási díjainak emeléséről döntött kedden az erzsébetvárosi képviselő-testület. A január 1-jén hatályba lépő intézkedés értelmében azoknak, akik Erzsébetvárosban élőként igénylik, hogy a kerületben parkolhassanak, az eddigi, évi körülbelül 2100 forint helyett

az első autó után 36 ezer, a második után 72 ezer forintot kell fizetniük

a 2200 forintos adminisztrációs díjon felül.

 
Erzsébetváros
Facebook
 

A nyugdíjasok, a 65 év fölöttiek és a nagycsaládosok 50-100 százalékos kedvezményt kaphatnak.

A kerületben 7.203 parkolóhely van a kerületben, és idén 9.450 (az intézményekkel, cégekkel együtt 10.814) lakossági várakozási engedélyt adtak ki – indokolt Niedermüller.

Mint megírtuk, valószínűleg a ferenvcárosiak sem ússzák meg a parkolási díjat. A terv szerint lakásonként az első autóra egységesen 20 000 forint éves díjat kell majd fizetni, a másodikra viszont nem jár majd semmilyen kedvezmény.