„Köszönjük
A lényeg

Megvalósíthatatlan az új lomtalanítási rendszer – mondják budapesti polgármesterek

13/12/2024 10:15

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Nincs elég hely hozzá.

2025-től a MOHU tervei szerint kerületenként csak gyűjtőpontokra lehetne elvinni a szemetet lomtalanításkor. A vállalat hangsúlyozta, hogy számos európai fővárosban hasonló rendszerben oldják meg a lomtalanítást. "Körülbelül 2 négyzetkilométerenként kellene lennie egy gyűjtőpontnak, és körülbelül 8-10 ezer fő juthat egy ilyen gyűjtőpontra. Ebből kijött, hogy 146 gyűjtőpont lenne Budapesten, amivel le lehet fedni az egész lakott területet” – magyarázta Kiss Tibor.

Mint az ATV riportjából kiderül, Ferencváros polgármestere nem tartja támogathatónak a javaslatot. Ez alapján egy nap helyett egy hét lenne a lomtalanítás időpontja. „Ebben a kerületben – ami még nem is a legnagyobb Budapesten – összesen három ilyen gyűjtőpontot jelölnének ki. Egy ilyen hely van, a most felújított Bakáts tér, ahol egy megfelelő nagyságú területet találhatnánk erre. Ezt körbe akarják keríteni, és folyamatosan teherautókkal akarják innen elszállítani a lomot, amit nem tudom, hogy ezekben a szűk utcákban, és ilyen forgalmi körülmények között hogyan képzeltek el” – magyarázta Baranyi Krisztina.

 
Lomtalanítás a VII. kerületben. fotó: MTI/Balogh Zoltán
 
 

Erzsébetváros polgármestere sem örül a tervezetnek. „Az, amit a MOHU a VII. kerülettől elvár, hogy kialakítsunk négy darab, nagyjából körülbelül 500 négyzetméteres zárt helyiséget vagy teret, olyan egyszerűen nincs. Ebben a kerületben nemhogy négy nincs, egy sincs. Nem fogom a több mint 800 millió forintért felújított Klauzál parkot hulladékgyűjtőponttá átváltoztatni” – mondta Niedermüller Péter a riportban.