„Köszönjük
A lényeg

Népszava: Nagy erőkkel keresik a megoldást, motorvonatok pótolhatnák a kieső HÉV-szerelvényeket

19/10/2024 11:53

| Szerző: Klubrádió

Bár a MÁV-HÉV Zrt. szerint ez nem aktuális, a Népszava úgy tudja, valójában vizsgálják, miként kerülhető el a beharangozott, majd visszavont járatritkítás.

A Népszavához eljuttatott belső információk szerint a MÁV-HÉV Zrt-nél nagy erőkkel keresik a megoldást a kieső HÉV-járművek pótlására, mivel előreláthatóan januártól várhatóan csak 70 darab három-három kocsiból álló szerelvényt tudnak forgalomba helyezni a jelenleg közlekedő 74-ből.

 A lap azt írja, az egyik megoldás a Siemens Desiro típusú dízelmotorvonat lehet, amit a ráckevei HÉV-vonalon már néhány éve ki is próbáltak, de a teszt nem sikerült jól, hisz egyetlen nap alatt két műszaki hiba lépett fel. A fővárosi szakbizottságban az is felmerült, hogy hannoveri villamosokkal pótolnák a kieső HÉV-eket, de ehhez át kellene építeni a peronokat, valamint a biztosító- és áramellátó rendszereket is.

A Népszava megkereste ez ügyben a vasúttársaságot, és azt a választ kapta, hogy „a 2024-es menetrendi szolgáltatáshoz szükséges HÉV motorvonat-állomány a jövő évben is rendelkezésre áll, így 2025 januárját követően sem lesz menetrendi változás; ugyanannyi HÉV, ugyanolyan gyakran, ugyanannyi férőhellyel közlekedik majd”.

A lap szerint a társaság válasza azért is furcsa, mert korábban már elismerték, hogy 2025-ben a koruk miatt négy motorvonatot is ki kell vonni a forgalomból.