Rákosrendezői szemét: Lázárék azt javasolják, hogy a zuglói polgármester magát jelentse fel
28/01/2025 18:26
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
A tárca szerint a területen tárolt szemét nem vasúti hulladék: illegálisan kerül oda, „a MÁV a helyzetnek áldozata”, nem pedig okozója”
"Megértjük, hogy a Rákosrendező fejlesztése körül szövődő közéleti vita rivaldafényében most sokan meg szeretnének mártózni, de az ott kialakult áldatlan állapotokért sem Karácsony Gergely főpolgármester, sem Rózsa András, zuglói polgármester nem tett semmit sem – közöléte a Lázár János által vezérelt vezette Építési és Közlekedési Minisztérium, amely azt javasolja Rózsának, hogy
jelentse fel önmagát.
Az előzmény, hogy Rózsa közölte hogy a zuglói önkormányzat feljelentést tesz az ÉKM ellen a területen az állami tulajdonban levő rákosrendezői területen uralkodó „közveszélyes állapotok” miatt.
A tárca közleménye szerint Karácsony és Rózsa tehetetlenségével szemben a MÁV évente több alkalommal szállít el illegálisan lerakott hulladékot a zuglói területekről, a probléma fennállása óta összességében már több mint 1 tonnányit. Mint írják, a területen tárolt szemét nem vasúti hulladék: illegálisan kerül oda, „a MÁV a helyzetnek áldozata”, nem pedig okozója”, ennek ellenére, amit a MÁV-csoport saját erőből meg tudott tenni, azt megtette.
A minisztérium szerint Karácsony és Rózsa tehetetlenségével ellentétben a MÁV évente több alkalommal szállít el illegálisan lerakott hulladékot a zuglói területekről, a probléma fennállása óta összességében már több mint 1 tonnányit. Mint írják, a területen tárolt szemét nem vasúti hulladék: illegálisan kerül oda, „a MÁV a helyzetnek áldozata”, nem pedig okozója”. Amit a MÁV-csoport saját erőből meg tudott tenni, azt ennek ellenére megtette.