Több száz pilótát rúgna ki a Ryanair
19/09/2019 20:21
| Szerző: 24.hu/Klubrádió
Több száz pilóta elbocsátását helyezte kilátásba az ír Ryanair diszkont légitársaság, majd döntöttek a cég bónuszrendszerének átalakításáról.
Michael O’Leary vezérigazgató szerint a cég jól halad az egyeztetéssel a szakszervezetekkel, ugyanakkor állítása szerint túl sok pilóta dolgozik a cégnél, ezért 500-700 dolgozót bocsátanának el, a leépítés nemcsak pilótákat, hanem a dublini központban dolgozókat is érintheti. A cég igazgatósága eközben szűk többséggel megszavazta a Ryanair bónuszrendszerének átalakítását. A módosítás értelmében Michael O’Leary 100 millió euró prémiumot kap, ha öt év alatt sikerül a jövedelmezőséget vagy a tőzsdei részvények értékét a mai érték duplájára emelni. A Ryanair július végén tette közzé első negyedéves pénzügyi jelentését, amelyben növekvő árbevétel mellett az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékos csökkenésről számolt be az adózott eredményben. A cég a növekvő bér- és kerozinköltséggel indokolta a rosszabb eredményeket. A vezérigazgató akkor azt mondta, 500 pilótát és 400 légiutas-kísérőt bocsátana el.