A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
2568 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 865 607 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az Egyesült Államok megerősítette, hogy Oroszország az összes csapatát kivonta a Kijev és Csernyihiv melletti régiókból, mivel a háború fókusza keletre tolódik át.
Két tó halállományát is elpusztította Budapesten a Városligeti-tóba került mérgező anyag szerdán.
Tehervonattal ütközött össze egy személygépkocsi csütörtök hajnalban Sárváron, a vasútállomásnál, a balesetben meghalt a személyautó vezetője. Napokon belül ez már második halálos vonatbaleset.
Habár az ellenzék soraiból több hang is megszólalt, hogy esetleg fel sem kellene venniük az elnyert mandátumokat, most két ellenzéki politikus is bejelentette, hogy meg fogja tenni.
Az elszabaduló infláció miatt Erdogan láthatóan mindent megtesz, hogy meggyengítse politikai riválisait a 2023-as választás előtt.
Országos szinten is egyedülálló eredményt hozott a gyermekvédelminek nevezett népszavazás vasárnap a Vas megyei Vassurányban, írja a nyugat.hu.
Délelőtt tíz óra környékén egy orosz gép szállt le Pápán, a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőterén.
Szerda este frissült a Nemzeti Választási Iroda honlapján, hogy a Fidesznek eggyel több, 136 mandátuma van, míg az ellenzéki összefogásnak eggyel kevesebb, 55 mandátum jut. Ennek az oka, hogy folyamatosan számolják a levélszavazatokat, vagyis a határon túlról érkező voksokat, és azokban elsöprő a kormánypárti fölény.
"Úgy döntöttem, hogy nem fogok beülni a parlamentbe, mert meg kell védjem a hódmezővásárhelyi gyerekeket attól, hogy elvigye a Fidesz őket Ukrajnába katonának" – mondta az RTL Klub Híradójának adott interjújában Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnökjelöltje.
Szerdán az euró ismét megközelítette a 380 forintos szintet a nemzetközi devizapiacon.
A legnagyobb veszteség valószínűleg a fiatalok körében érte Márki-Zay Pétert, akit az előválasztáson minden jel szerint sok 30 alatti szavazópolgár támogatott, de márciusban Orbán Viktor ebben a korcsoportban is megelőzte.
"Annak, aki el akar menni Magyarországról, azt üzenem, hogy nem érdemes, ez a legjobb hely Európában. Innen csak rosszabb helyre lehet menni" – mondta Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán.
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján azt is elmondta: nem lehetetlen, hogy Lázár János visszatérjen a kormányba, és szintén nem lehetetlen, hogy ötven százalék fölé emelkedjen a kiskereskedelemben a magyar tulajdon. Azt viszont kijelentette: kizárható, hogy idén megszorítások legyenek.
Bár a gyermekvédelminek nevezett, kormány által kezdeményezett népszavazás érvénytelen lett, Orbán Viktor sajtótájékoztatóján éppen azt emelte ki, hogy soha ennyien nem szavaztak egy irányba, még a NATO-csatlakozáskor sem. Ezért aztán marad az eltérített pedofilellenes törvény.
Azzal kapcsolatban, hogy az eredményvárón az ellenfelei között említette az ukrán elnököt, Orbán Viktor azt mondta: van egy rossz szokása Volodimir Zelenszkijnek, meg akarja mondani, hogy ki mit csináljon. Szerinte ez nem vezet jóra, erről le kell szokni, különösen, ha valaki bajban van és segítséget akar kérni.