A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
"Félrebeszél, dülöngél, magyarul tök részeg, ezután ráadásul autóba ül és vezet is Gyurcsány Ferenc” – így írt tavaly nyáron Gyurcsány Ferencről a kormányközeli sajtó. Most a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megállapította, hogy hazudtak.
A vártnál is magasabb 7,1 százalékos lett az elmúlt évi magyar GDP – derült ki a KSH adataiból. Eszerint 2021 végén az előző negyedévhez képest is 2,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye. A válság előtti évhez, 2019-hez viszonyítva is 2,1 százalékkal teljesített jobban a magyar gazdaság.
Hiába a nyugdíjemelés, az inflációs mutatók 7,4-ről 7,9 százalékra nőttek, ami egyben azt jelenti, hogy az infláció tartásához a nyugdíjak további emelésére lesz szükség.
A tegnap a kőbányai Szent László Gimnázium tanárai, ma a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium húsz tanára sem vette fel a munkát. Kiállásukkal a február 11-én megjelent kormányrendelet ellen tiltakoznak. Törley Katalin, a Kölcsey gimnázium tanára a Klubrádiónak elmondta, hogy szerdán is lesz engedetlenségi akció, de ennek helyszínét nem árulta el.
"Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata" - írta az erdélyi magyar portál ma reggel. Akárcsak az egykori Index, ők is politikai okokat neveztek meg a felmondás magyarázataként.
A BBC jelentése szerint Oroszország megkezdte egyes csapatainak visszavonását az ukrán határról.
5291 (az előző napi adathoz képest +105) koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
"Pótolhatatlan veszteség érte a magyar filmművészetet... Eltűnt egy 2,3 milliárd forintos(!) "kreatív imázsfilm", amelyet az Orbán Ráhel jobbkeze által vezetett Magyar Turisztikai Ügynökségnek kellett prezentálnia a Miniszterelnökség számára, egy kormányhatározat alapján..." – írja a politikus a Facebookon.
Az orosz inváziótól tartva az Egyesült Államok bezárja kijevi nagykövetségét, és ideiglenesen áthelyezik Kijevből Lvivbe. Pár nappal ezelőtt már hazaküldték azokat a dolgozókat, akikre most nincs feltétlenül szükség.
Többféle elképzelés él Európa jövőjéről, ami önmagában nem baj; a kérdés az, hogy az írott jog érvényesül-e – mondta Gulyás Gergely a magyar-német barátsági szerződés 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen hétfőn Budapesten.
A tankolható mennyiséget korlátozza a benzinkutak egy része az üzemanyagárstop meghosszabbítása miatt. Van, ahol legfeljebb 10 liter gázolajat adnak el egy autósnak, máshol csak hatan tölthetik tele a kocsijukat egy nap alatt. Szombaton jelentette be a miniszterelnök, hogy május közepéig kitolják a 480 forintos árplafont. Az intézkedés hatására akár minden második vállalkozás bezárhatja a kútját – írja az Rtl.hu.
"Ha nem akarjuk, hogy Gyurcsányék az elkerülhetetlennél nagyobb teret és lehetőséget kapjanak a következő Országgyűlésben, akkor segítsük elő, hogy mindenki elindulhasson az április 3-i választáson. Segítsük elő az ellenzékváltást! Ehhez pedig az kell, hogy a mi politikai táborunk a baloldali összefogás jelöltjein kívül mindenki kopogtatócédula-gyűjtését támogassa” - olvasható a hétfői Magyar Nemzetben megjelent Bayer Zsolt cikkben.
Következő napokban több budapesti gimnázium oktatói is hasonló akciókat tartanak majd - mondta a hvg.hu-nak az iskola egyik tanára.