Szórakázzatok csak, majd beállítjuk optimálisra – Dési János jegyzete
A Fidesz finom üzenete: izmozhattok, küzdhettek, tehettek amit akartok – mi is azt tesszük, amit akarunk. Bármikor átírjuk, átszabjuk, átejtünk titeket.
Igazság a paywall mögött (sincs) – Selmeci János jegyzete
Az igazság persze egy, sőt tíz másodpercben sem mondható el, néha egy kiváló újságíró hosszú cikke vagy riportja, és három megszólaltatott szakértő is kevés ahhoz, hogy bármire is jussunk egy bonyolult kérdésben, amiről egy narancsszínű politikus, államilag széttámogatott kormány-progapandista vagy egy mezei tiktokker tíz másodperc alatt világgá üvölti a maga igazságát.
Diplomácia a ZOO-ban - Józsa Márta jegyzete
A ma már soha nem emlegetett – bár papíron még létező – el nem kötelezett országok jobbára nagy pompával utazgató államfői nem ritkán tértek haza egy-két elefánttal a puttonyukban. Lásd Josip Broz Titonak az adriai Brioni szigetén harmadik világbéli királyi és főkormányzói adományokból létrejött egykori magánállatkertjét.
Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
Arató András: Ha már itt tartunk, akkor beszéljünk a publicisztikáról
24/11/2023 09:01
| Szerző: Arató András
Úgy értem, mint olyanról. És főleg a publicisztika és az idő viszonyáról. Miért pont műfajelemzéssel ne foglalkoznánk?
A publicisztika politikai és társadalmi kérdéseket tárgyaló újságírói ág (Idegen Szavak Gyűjteménye); „Az irodalom egyik ága, amely a politikai, társadalmi és kulturális élet eseményeit, problémáit az időszaki sajtóban, brosúrákban, röpiratokban, ill. a rádióban és televízióban tárgyalja” (Kislexikon); „közjogi irodalom, közügyi irodalom” (Wikiszótár).
Nos, a fenti definíciós példák alátámasztják liberálisan tág és megengedő feltételezésünket, mely szerint a publicisztika nem hírszolgáltatás. (Valójában nagyregény se, ami aktuális mondandónk szempontjából teljesen irreleváns.) Ebből egyenesen következőleg nem vesz részt a hírversenyben, a híreknél kevésbé romlandó, még ha nem is pont úgy viszonyul hozzájuk, mint parizer a füstölt kolbászhoz. Sőt.
A publicisztika szerzője a mondandóját valamilyen közismertnek feltételezett információra alapozza. Az ügy természetétől függően a cikkben vagy tájékoztatja róla röviden az olvasót, vagy nem. Evidensen ismertnek feltételezett ügyben mellőzhető az ilyesmi, ha mondjuk Julius Caesart „a kocka el van vetve”, vagy a „te is, fiam Brutus” citátumokkal szándékozzuk megidézni, akkor a NER oktatási rendszere aktuális fejlődési szakaszában a mondás forrását nem kell megemlítenünk. (Ez később változni fog, nota bene, az érett illiberalizmusban a publicisztika, és bármely más, az irónia veszedelmét magában hordozó műfaj elfelejtett emlék lesz.)
Mondhatjuk tehát, hogy több szempontból kifejezetten előnyös lehet, ha a történés, amit kommentálni szeretnénk, már eljutott a köztudottság állapotába. Például az olvasó már tudja, érdekli-e egyáltalán a témánk – ha nem, minek is terhelnénk vele. Amennyiben igen, akkor pedig megspóroljuk az eseményvázlatba fektetendő energiát.
Érzékeltessük mondandónkat egy példával.
A hír a következő: 1664. november 18-án vadászbaleset következtében elhunyt Zrínyi Miklós horvát bán és költő. A szomorú eseményről a korabeli portálok olvasói még aznap, rossz nyelvek szerint órákkal a bekövetkezte előtt értesültek. (Ez éppúgy nem lehetetlen, mint ahogy a jelenkor honi inflációját az Oroszország elleni brüsszeli, ergo ostoba szankciók okozták, bőven azelőtt, hogy Putyin különleges katonai műveletekre egyáltalán gondolt volna.) Ha akárcsak 19-én este például a mindig barokkos Origo szenzációként kürtöli világgá Zrínyi halálát, ízibe nevetségessé válik. Ellenben, ha egy remek írás elveti a nép körében az összeesküvés gyanújának írmagját, a tragédia mögé sejteti különböző sötét elemek, a Soros-dinasztia és a zsoldjában álló Bruxelles, a Hanyatló Nyugat, benne Amerika (hiszen immár 170 éve fölfedezte azt a kétségkívül magyar származású K. Kristóf) ármánykodását, az már publicisztika. Egy-két nap, és elterjed a vadkan-álruhába öltözött migráns képe, aki buzeráns propagandával megszédíti a magyar gyerekeket, átalakítja a nemüket igenre. Egy-két ügy hasonló elemzésével a nép maga jut el a következtetésre: két dologra van még a levegőnél is nagyobb szüksége – nemzeti konzultációra és szuverenitásvédelmi hatóságra. Ja, és további stadionokra.
(Példánk távolról sem légből kapott, mert Zrínyit a műfaj hazai művelőinek úttörőjeként is számon tartják az „A török áfium ellen való orvosság” című írásának köszönhetően.)
Ezzel el is jutottunk oda, ahova eredeti szándékunk is vezetett, vagyis annak a kijelentéséhez, hogy a publicisztikának nem a tények tengerében kell a gyorsaságával kitűnnie, hanem azok értékelésében újdonsággal szolgálnia.
És mint látjuk a példából, 359 év plusz négy nap múltán is érdemes egy témához visszanyúlni. Hacsak közben meg nem előzött minket valaki.
Címlapi fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára
