Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete
A lebírhatatlan kíváncsiság és határt nem ismerő kukkolásvágy ma is jellemzi az oroszokat, nincs ebben semmi rossz, az SZVR, az FSZB, a GRU számára a magyar politika titkai közötti matatás csak olyan, mint a beszabadulás a moszkvai GUM áruház gyerekosztályára.
Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Az urak meg röhögnek a markukba – Dési János jegyzete
13/01/2024 15:10
| Szerző: Dési János
Az Orbán-vitézek szépen megszerzik a kórházi takarítások, üzemeltetések vagy akár gyógyszebeszerzések könnyen-gyorsan és jól fizető területeit, miközben nincs politikai következménye a tessék három hónap múlva jelentkezni a sorszámért válasznak. Aki elmegy Magyarországról, az adott esetben nemcsak a demokráciát, a minőségibb oktatást, a kiszámíthatóbb polgári létet választja, de azt is, hogy tovább élhet elfogadható egészségi állapotban.
Kétségtelen, az okok sokfélék és nem is az elmúlt másfél évtizedben alakultak ki. Az okok: a környezet állapotától, az életmódig és az egészségügyi ellátás színvonaláig sokfélék.
Mindezen változtatni a közvélekedés szerint nehéz és sokáig tart. Ám ez nem igaz. 14 év például elég arra, hogy igazán sokat rontson a helyzeten. Bizonyára népszerű az otthoni pálinkafőzés gyors egedélyezése, de az életet nem hosszabbítja meg. A környezetvédelmi szabályok felfüggesztése a romboló ipari termlésnek utat engedve, a települések zöldebb részeinek lebetonozása is gyorsan érzékelteti a hatását. Na és ami az egészégügyben történik.
2010-ben, ami szintén nem a dúskálás időszakaként került a magyar egészségügyről szóló feljegyzésekbe, még a GDP 4,5 százalékát költötték az egészségügyre, ma alig három és felet. Jó 20 százalékos csökkenés, miközben az árak nyilván mentek felfelé. Az oktatás és a szociális szféra még rosszabbul járt, de sebaj, a fejedelmi vő éppen most vett 11 új irodaházat a baráti Szerbiában, szépen híznak a fociakadémiák határon innen és túl. Na és a hűbérúr személyes zsebe – Mészáros Lőrinc – sem panaszkodhat. Ma Magyarországon alig a felét költik lakosonként az emberek egészségére az állami szférában, mint az európai átlag. A bezáró kórházi osztályokról, a végtelen várólistákról, az elvándorló orvosokról és szakdolgozókról szóló történetekkel Dunát lehetne rekeszteni.
A minap mondta az orvosi kamara frissen megválasztott elnöke, hogy aki jót akar magának, az gyűjtsön a magánorvosi ellátásra – mert más túlélési esély nem sok marad. Értsd, ha alacsony jövedelmű vagy – ide értve például akár a pedagógusok társadalmát is – és nincs, aki segítsen, akkor peched van és nagy valószínűséggel tovább rontod egy szép napon a túlélési statisztikákat. Annyit érsz, amennyid van - bár a temetés sem egy olcsó mulatság, érdemes azt is kétszer meggondolni.
Miközben dörgedelmek hangzanak el arról, hogy szó sem lehet itt nyerészkedésről, ezért a vállalkozóként működő asszisztenciát kidobjuk, még ha ezért osztályokat is kell bezárni. Ám közben az Orbán-vitézek szépen megszerzik a kórházi takarítások, üzemeltetések vagy akár gyógyszebeszerzések könnyen-gyorsan és jól fizető területeit. A mind kevesebből mind többet harácsolhatnak össze.
A magyar átlagos egészségügyi ellátás színvonala mind messzebbre kerül az európaitól és minden jel arra mutat, hogy a helyzet még csak rosszabbodni fog. Aki elmegy Magyarországról az adott esetben nemcsak a demokráciát, a minőségibb oktatást, a kiszámíthatóbb polgári létet választja, de azt is, hogy tovább élhet elfogadható egészségi állapotban.
A vacak és romló ellátás ráadásul nem is olcsó, a járadékok, elvonások szépen apasztják a bevételeidet.
Megjegyzem, amikor szóba került a több-biztosítós modell, a 300 forintos vizitdíjról nem is beszélve – akkor gyorsan és könyörtelenül sikerült felcukkolni a népeket mindenféle változás ellen.
Akkor nem értettem, hogy a hatalomba készülő Fidesz miért akadályozza meg, hogy az előző kormány oldja meg azt amit lehet. Vigye el a szükségképpen jelentkező balhét, hogy ők már egy normálisabb rendszert vehessenek át, élvezhessék annak eredményeit.
Ma már értem. Az európaihoz képest szó szerint gyilkosabb rendszer működtetése nem érdekli anyira a szavazópolgárokat, hogy elgondolkozzanak azon, jó-e ez így. Inkább meghal hamarabb, előbb lesz szerencsétlen, kiszolgáltatott beteg, de legalább brüsszelezhet egyet. Nincs politikai következménye a tessék három hónap múlva jelentkezni a sorszámért válasznak sem.
Az urak a markukba röhögnek és látják, az állami egészségügyből lehet lopni, a magánon lehet keresni. És aki korán meghal, a nyugdíjkasszát sem terheli feleslegesen.
Dési János jegyzete a január 13-i Hetes stúdióban hangzott el.