Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Távolban egy fehér vitorla - Szénási Sándor jegyzete
Persze normálisan megélni mindenki szeretne, de az első szerelem elmúltával a legkonokabb tini is belátja, hogy a boldogság nemcsak ritka, de roppant múlékony is, jön is, megy is, ahogy épp kedve tartja, bízni benne, pláne felméréseket alapozni rá hülyeség.
Nagy Márton álmai – Kárpáti Iván jegyzete
Tulajdonképpen én is lehetnék nemzetgazdasági miniszter, nekem is vannak vágyaim, álmaim. Aztán vagy sikerül, vagy nem.
Miasszonyunk - Józsa Márta jegyzete
És ha túlélik, és ha még Magyarországon is átverekszik magukat, akkor egy hosszú-hosszú vándorlás után az újra a régi pompájában tündöklő Notre-Dame-hoz is eljuthatnak. Amelynek falai között, vagy mellett most éppen úgynevezett keresztény politikusok pókereznek emberéletekkel.
Disznóság - Szénási Sándor jegyzete
25/09/2024 18:06
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Ami biztosnak látszik: a régi emberek távozása. Ezt a DK is tutira veszi a maga keserű módján, midőn a korábbi csapat letűnését az emberiség elleni totális bűncselekménynek próbálja beállítani.
A IX. kerületi polgármester érthetetlennek nevezi, hogy a Tisza párt elindult a fővárosi önkormányzati választáson, majd bejutván, megpróbálja távol tartani magát Budapest ügyeitől. Mire volt jó akkor az egész felhajtás?
Baranyi Krisztinának igaza van, amikor azt mondja: ha Magyarék szerint mutyik voltak a cégvezetésekben, és az ellenőrző szervekben, ültessenek új embereket a posztokra, és kész. Ha ez nem történik meg, a fővárosi kormányhivatal nevez majd ki főpolgármester- helyettest, amiben nem sok köszönet lesz. Ha pedig a bénázás folytatódik, az országgyűlés feloszlatja az egész bagázst, mármint a közgyűlést, ahol egyébként mindenki Karácsony bukására játszik.
Ilyen szép kilátások vannak. A Tiszával kapcsolatban egyébként már egy neves külföldi elemző is megjegyezte, hogy komoly jövő várhat rá, ha megéri. Úgy azonban nem éri meg, ha megreked a körkörös ellenségkeresésben. Előbb-utóbb csak a saját farkát fogja kergetni. Bár ezt már mi fűzzük hozzá.
Persze nem tudjuk, mi folyik a füstös szobák mélyén, miféle alkuk készülődnek, ha egyáltalán, mennyire komolyak az új cégvezetői pályázatok, amelyek elvben egy Magyar-Karácsony-Vitézy összjátékot sejtetnek, persze ha, és amennyiben. Az idő viszont fogy.
Ami biztosnak látszik: a régi emberek távozása. Ezt a DK is tutira veszi a maga keserű módján, midőn a korábbi csapat letűnését az emberiség elleni totális bűncselekménynek próbálja beállítani. Az, hogy Gyurcsány futtató fiúnak, vagyis stricinek nevezi Magyart, csupán retorikai és stiláris szabadesése az elnöknek, jelentése ebben a történetben nincs. Magyarul költői túlzásként is marhaság. Azt is állítja viszont, hogy a Tisza mindenkit ki akar rugdalni Budapestről (?), ami szintén egy elszabadult hajókötél – mondatnak tűnik, de nem: a „ mindenki” szó simán lefordítható a DK-koalíció embereire, akikkel „ilyet” nem csinálunk, ez disznóság, aljasság, hiszen – teszi hozzá később – vannak köztük olyanok, akik tisztességesen végezték a dolgukat.
Ez bizonyára így van. Mindazonáltal ne feledjük, hogy Karácsony előző ciklusa Gyurcsány embereinek nyilván szerető, és nyilván tisztességes szándékú ölelésében telt, köztük DK vezetőkkel, például Élő Norbert vezetőségi taggal, Nemes Gáborral, a párt kerületi képviselőjével, a szintén pártpolitikus Szabó Zoltánnal, illetve Gyurcsány Ferenc kormányának volt tagjaival: Katona Tamással, Kolber Istvánnal, Draskovics Tiborral, sőt Gyurcsány volt testőre is szerepet kapott a rendészeti igazgatóság vezetőjeként. Csupa fb- és Zrt-tag, igazgatósági elnök, stratégiai főtanácsadó stb.
Ők lennének az áldozatok, akiket Gyurcsány a videójában most Karácsony embereinek állít be: talán valamiféle Stockholm-szindrómára gondolt. Ha nem: sima jellemhiba, elrugdosni magunktól a saját kreatúráinkat.
A DK- konglomerátumnak most 7 mandátuma van a közgyűlésben. A 33-ból. Most el fogja veszíteni a beépített embereit is, akikre 2019-ben a korábbi vezetőket cseréltette le Karácsonnyal. A korábbiak egy része pedig nyilván tisztességes, hű szolgája volt a városnak, de hát nem ez számított.
A képmutatás örök. A hitelesség azonban múlékony.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. szeptember 25-ei adásában hangzott el.