Szórakázzatok, majd beállítjuk optimálisra
A Fidesz finom üzenete: izmozhattok, küzdhettek, tehettek amit akartok – mi is azt tesszük, amit akarunk. Bármikor átírjuk, átszabjuk, átejtünk titeket.
Igazság a paywall mögött (sincs) – Selmeci János jegyzete
Az igazság persze egy, sőt tíz másodpercben sem mondható el, néha egy kiváló újságíró hosszú cikke vagy riportja, és három megszólaltatott szakértő is kevés ahhoz, hogy bármire is jussunk egy bonyolult kérdésben, amiről egy narancsszínű politikus, államilag széttámogatott kormány-progapandista vagy egy mezei tiktokker tíz másodperc alatt világgá üvölti a maga igazságát.
Diplomácia a ZOO-ban - Józsa Márta jegyzete
A ma már soha nem emlegetett – bár papíron még létező – el nem kötelezett országok jobbára nagy pompával utazgató államfői nem ritkán tértek haza egy-két elefánttal a puttonyukban. Lásd Josip Broz Titonak az adriai Brioni szigetén harmadik világbéli királyi és főkormányzói adományokból létrejött egykori magánállatkertjét.
Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
Gábor György: A Magyar Rektori Konferencia istenére esküszünk, esküszünk…
6/08/2023 11:00
| Szerző: Gábor György
Így nem marad más, mint az, hogy a pedagógusok az eskü megtétele alatt a Magyar Rektori Konferencia tagjainak csípője alá helyezzék majd a kezüket. Tudom, ez várhatóan tömegeket fog elriasztani a pedagógusi pályától, de azoknak az elszánt kollégáknak, akik hivatástudatból mégis vállalják a fenti megpróbáltatást, csak azt tudom javasolni, hogy vegyék komolyan az eskütételt, s ennek jelképeként a lehető legerősebb szorítással, mintegy vasmarokkal tegyék a kezüket a Rektori Konferencia tagjainak "csípője alá".
A Héber Bibliában több helyen olvasható az a hagyományos esküforma, amelyre akkor került sor, ha az a személy, akinek az ígéretet tették, nem tudta ellenőrizni az esküvel vállalt kötelezettség teljesítését, ugyanis vagy már nagyon öreg volt, vagy az eskü teljesítése eleve a halála utáni időszakra vonatkozott. Ilyenkor az eskütevő az illető "csípője alá" (értsd: a nemiszervéhez) tette a kezét, ugyanis a nemiszerv a nemzőerőt fejezte ki (1Királyok 8,19; 2Krónika 6,9), vagyis az ókori világban a hatalom, s a családi-nemzetségbéli elsőbbség jelképe volt, amelynek a fenti esetben az eskütevő alárendelte magát, kifejezve a hűségét és az eskü megkövetelte fel nem oldható kötöttséget. Így tett esküt Ábrahám szolgája Ábrahámnak (1Mózes 24,9), "kezét urának, Ábrahámnak a csípője alá téve", hogy Ábrahám fiának, Izsáknak feleséget nem a kánaániták lányai közül fog hozni, hanem Ábrahám szülőföldjéről. De hasonlóképpen tett esküt apjának, Jákobnak József is, "kezét csípője alá téve" ígérve meg, hogy apját nem Egyiptom földjén fogja eltemetni (1Mózes 47,29). Szép és szimbolikus hagyomány, s miután már Platón óta tudja a politikafilozófia, hogy sok esetben a szimbólumoknak a politikában nagyobb és meghatározóbb a szerepük, mint a valóságos politikai gyakorlatoknak, a tradíció átvételre alkalmasnak tűnik.
Mindez azért jutott most az eszembe, mert olvasom, hogy jövő év május 31-től minden frissen végzett pedagógusnak egy olyan esküszöveget kell elmondania, amelyet a Magyar Rektori Konferencia fog megírni számukra.
Az a Magyar Rektori Konferencia, amely békésen és hűségesen átszunyókálta az elmúlt esztendőket, s egy szava sem volt a CEU száműzetésbe kényszerítésekor; egy szava sem volt az SZFE gyalázatos szétverésekor; egy szava sem volt az állami egyetemek szétlopása és fideszes alapítványokba való átmentésekor; egy szava sem volt, amikor ezeket az alapítványokat a Fidesz, tán még a tőle megszokott gátlástalanságát is felülmúlva, saját minisztereivel, államtitkáraival töltötte fel; egy szava sem volt, amikor a hülyének nézett EU ezt szóvá tette, ám a kormány továbbra is mindenkit palira véve, az EU-t pedig fejőstehénnek tekintve a miniszterek és államtitkárok helyébe saját csókosait, neki elkötelezett vállalkozókat ültetett; egy szava sem volt, amikor a hatalom páros lábbal lépve bele az egyetemi autonómia ősi és alapvető intézményébe, előírta, hogy mit nem lehet tanítani az egyetemeken; egy szava sem volt akkor, amikor ugyancsak fittyet hányva az egyetemi autonómiára a hatalom a saját soraiból küldte az egyetemekre a pártfeladatokkal ellátott, s kancellároknak becézett pártalkalmazottakat; egy szava sem volt, amikor a kormány szakmányban kezdte el egyetemi tanárokká kinevezni azokat a talpasait, akik sem szakmai-tudományos, sem oktatói eredményekkel nem rendelkeztek, akik tehát nem habilitáltak; s a Magyar Rektori Konferencia szó nélkül végig asszisztálta, ahogy a hatalomnak ezzel a páratlanul durva beavatkozásával az egyetemi oktatók évtizedes munkával megszerzett presztízse, felkészültségükkel és oktatói képességükkel kivívott rangja és tekintélye, valamint – ismételten – az egyetemi autonómia szelleme leértékelődött és elvesződött. És csak akkor szólaltak meg, akkor is a Párt és a kormány udvarias és hűséges visszhangjaként, amikor az alapítványokba átlopott egyetemek elveszítették az Erasmus- és a Horizont-támogatásaikat, minthogy az Európai Bizottság – sajnos teljes joggal – innentől kezdve súlyos költségvetési kockázatnak tekintette ezeknek az egyetemeknek a támogatását (ne feledjük, az állami egyetemeknek megmaradt felsőoktatási intézmények hallgatói, oktatói és kutatói továbbra is részesedhetnek a fenti lehetőségekből).
Még sorolhatnám kedvemre (vagy kedvetlenségemre) a Magyar Rektori Konferencia nagy némaságának heroikus pillanatait, de nem teszem. Inkább csak jelzem, hogy az általuk megírt eskü szövegének beteljesedését Ábrahámhoz vagy Jákobhoz hasonlóan ők sem fogják tudni személyesen ellenőrizni, hiszen hozzájuk képest túl sokan fogják letenni az esküt, s ráadásul idővel – remélhetően – a Magyar Rektori Konferencia csendes visszafogottsággal és decens lojalitással zümmögő kórusának névsora is változni fog.
Így nem marad más, mint az, hogy a pedagógusok az eskü megtétele alatt a Magyar Rektori Konferencia tagjainak csípője alá helyezzék majd a kezüket.
Tudom, ez várhatóan tömegeket fog elriasztani a pedagógusi pályától, de azoknak az elszánt kollégáknak, akik hivatástudatból mégis vállalják a fenti megpróbáltatást, csak azt tudom javasolni, hogy vegyék komolyan az eskütételt, s ennek jelképeként a lehető legerősebb szorítással, mintegy vasmarokkal tegyék a kezüket a Rektori Konferencia tagjainak "csípője alá".
