Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.
Maffiaállam mozgalmas hétköznapjai - Kárpáti Iván jegyzete
Most, hogy Matolcsy ment és a belpolitikai helyzet is kiélezett, nem kizárt, hogy példát statuálnak velük, megmutatják, hogy üldözi a korrupciót a jó cár, akit átvertek a bojárok. A rendőrség mindenesetre nyomoz. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez nem egy tárgyalási stratégia része-e. Nyomásgyakorlás az állami szerveket felhasználva, hogy esetleg ebből az űrből is látható vagyonból, mennyi kerüljön át az uralkodó családhoz.
A zebra, a legerősebb állat - Dési János jegyzete
Nem véletlen, hogy a zebra annyira népszerű mostanában. Például a zebratartásra igencsak alkalmas klímájú Hatvanpuszta zsebdiktátora, esetleg magyar hangja és brieftaschnija – Mészáros – zebrákat tart. Mert a zebra menő. Annyit érsz, amennyi zebrád van.
Nőválasztás – Józsa Márta jegyzete
Az utált adófizetésnek volna egy nem gyakran hangsúlyozott eszmei tartalma is. A kincstárba befizetett összeg arra is jogosít, hogy beleszóljon az adófizető a közügyekbe. Na de aki nem fizet, az ne is kérdezzen – mondhatja később egy férj, főnök vagy épp az a Holdról is látszó alak, aki lassan egyszemélyben lesz megmondója annak is, hogyan főzzük a paprikás krumplit.
Fantázia-torna Matolcsyval – Dési János jegyzete
Matolcsy, a fia és barátai, rokonai, üzletfelei talán csak pár száz vagy pár ezer milliárdot tüntettek el a közösből. De Matolcsy nem szerelte le a kapcsolókat, és valószínűleg a Pride-ra sem látogat ki, nincs is semmiféle botrány. Jó, az ÁSZ munkatársai próbálkoznak, de valószínűleg ők sem fogják idén a prémium-feltételeket teljesíteni, ha még egy hiányzó százmilliárdos tételt találnak.
Nagyon nagy a baj – Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Szó sincs arról, hogy mi újságírók valamiféle hősök lennénk, viszont egy jogállam, egy szabad társadalom elengedhetetlen részei. Normálisan megélni ebből a munkából már rég nem lehet – higgyék el, hogy az idősebb kollégáim a 2007-es fizetésükért dolgoznak – és újra meg újra felmerül bennünk, hogy ebben a rendszerben, meg a közösségi média korában egyáltalán meg tudunk-e felelni az újságírói minimumnak, tudunk-e kérdezni, tudjuk-e ellenőrizni még a hatalmat, tudunk-e igazat írni.
Állami vacak vs. túlélés - Rózsa Péter jegyzete
Magyar Villamos Művek 2023 elejétől 2024 októberéig nagyjából 8,5 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket. Ami a lényeg, ennek az összegnek körülbelül a háromnegyede kifejezetten kormánypárti médiumokhoz ment. Ehhez képest a napi 150-200 ezres hallgatottságú Klubrádió félévente kénytelen gyűjteni.
Beszélgetés Vologyával - Szénási Sándor jegyzete
publiSok-sok jutifali jön még, amíg Putyin kegyesen beleegyezik abba, hogy csak nagyot nyerjen, de nem mindent, és Trump végre megengedi, hogy a Nobel-békedíj tiszteletét tegye a markában.
Gábor György: De és but és aber és mais
2/11/2023 07:47
| Szerző: Gábor György
Mostanában a leggyakoribb szó, amit a legkülönbözőbb nyelveken olvashatok, a "de", a "but", az "aber", a "mais" és így tovább.
Sok-sok nyelven elolvashatom, hogy mennyire rettenetes volt október 7. szörnyű, tragikus, borzalmas, mindenkinek sírhatnékja volt, aztán következik a de, a but, az aber, a mais és így tovább.
Lehet, rossz az emlékezetem, de nem emlékszem arra, hogy az elmúlt évek-évtizedek során egy-egy piaci merénylet alkalmával, amikor a dinnyékkel és paradicsomokkal együtt robbantak a napi bevásárlást abszolváló nagymamák és nagypapák, vagy egy diszkó elleni merényletkor, amikor vérbe fagyva maradtak a táncparketten a tinédzserek, vagy amikor buszmegállókban árválkodtak gazda nélkül maradt iskola- és aktatáskák, amikor napi rendszerességgel kopogtattak az izraeli házak tetőzetén a rakétatörmelékek, nem is sorolom tovább, szóval akkor sok hasonló „de”-t olvastam volna, megannyi abert, butot, mais-t, s nem emlékszem hatalmas tömegtüntetésekre, palesztin zászlók égetésére, mecsetek elleni támadásokra, horogkeresztes falfirkákra a különféle arab nagykövetségek falain, továbbá nincsenek emlékeim arab társait vagy tanárát megkéselő zsidó gimisről sem. Nem emlékszem az október 7-i merényletet követő giga tüntetésekre, pedig más alkalommal már az „esemény” bekövetkezte után 20 perccel megy az örömködés és az önfeledt ünneplés erre is, meg arra is, Párizstól Berlinig, Londontól Brüsszelig, New Yorktól Sydney-ig, s az egész muszlim világon át, keresztül-kasul, minden valamire való de és but és aber és mais nélkül.
És miért csak a zsidó katonákkal szemben fogalmazódnak meg roppant szigorú emberjogi elvárások, másokkal, például állig felfegyverzett terroristákkal szemben vajon miért nem? Belegondolnak-e vajon a humanitárius jogvédők abba, hogy ha hasonló követelésekkel álltak volna elő a szövetséges hatalmak fegyveres erőivel szemben a II. világháború idején, mennyi ideig tartott volna még a világháború, mennyi ideig maradt volna fenn a fasizmus és nácizmus, s mennyivel több áldozatról beszélnénk most? És miért a zsidó katonákat szidalmazzák, miért nem azokat, akik – nem mellesleg: vallási meggyőződésükből fakadóan (de erről hamarosan részletesebben is írok) – saját honfitársaikat, köztük gyerekeket használnak fel élő pajzsként? És miért kizárólag a Hamasz statisztikái, kimutatásai és jelentései tekintendők hiteleseknek (vesd össze az Al-Ahli al-Arabi kórház esetét és így tovább), s az ENSZ és a legkülönfélébb, erősen szelektív felfogású „emberjogi intézmények” vajon miért épp ezeket veszik át engedelmesen és szolgai alázattal?
S hogyan lehetséges az, hogy egyik napról a másikra milliók válnak vallási, történelmi, politikai, biztonságpolitikai, katonai és emberjogi szakértőkké?
És tényleg minden kimondott és leírt mondatunkban ott a helye a „de” ellentétes kötőszónak?
Semmit sem lehet egyenesen kimondani? Még azt sem, ami tényleg olyan egyenes, mint a nyíl?
